2018. január 05. | 11:24

A háromezres dízeleket leginkább a felső-középkategóriás autókban használják, hiszen oda már dukál az erő. De mi van akkor, ha az a hathengeres egy mérettel kisebb kasztnit mozgat?

Te hány csillaggal értékeled ezt a tesztautót?
szavazat - átlag: (5-ből)
Audi A4 Avant 3.0 TDI Quattro
Előnyök
Brutális menetteljesítmények
Csekély fogyasztás
Kiemelkedő minőség
Jó pakolhatóság
Hátrányok
Szűk ajtónyílások
Borsos szervízdíjak

Audi A4-est általában a négyhengeres dízellel veszi a nép, hiszen ez a racionális választás. Tisztességes teljesítmény, alacsony fogyasztás. Már a 140 lovas motor is elegendő mindenre, amivel a forgalomban találkozol, nem kell a rózsafüzért szorongatnod egy-egy előzésnél. Az első generációs B5-ös már 1995-ben megalapozta a sikerszériát, az 1.9 TDI-k nagy része mára már megtette a Föld-Hold távolságot, legalább egyszer (ha nem többször).

Audi A4 teszt

Agyonüthetetlen technika, megbízhatóságból jelesre vizsgázott, karrierjét még több évig folytatta a következő generációkban is, továbbfejlesztve persze. Ez mind szép és jó, de mivel az Audi prémiumgyártó, ezért nem engedhette meg magának, hogy modelljét csak egyféle dízellel lehessen kérni. Mi lett volna azokkal a vastag bukszájú kuncsaftokkal, akik nagy dízelt akartak relatíve kis autóban? Hagyják őket átszegődni a bajor vagy stuttgarti konkurenciához? Na, azt már nem.

A nagytesóba 2.5 TDI került, a V6-os erejére nem volt panasz, 150-180 lóerejével a nagyok között játszott. Már új korukban is kissé nyersnek számítottak, majd az évek során egyre több tulajnál jelentkeztek olyan problémák, amiket nem várnál egy négykarikás autótól. Amennyire imádják a négyhengereseket, annyira szabadulnának a 2.5-ös V6-osoktól. A használtautó hirdetések között is megfigyelheted, hogy többnyire ezek a legolcsóbbak. Biztos, mert olyan jók.

Audi A4 Avant

Persze nem mindenki fürdött be velük, sok jó tapasztalatot is lehet olvasni a csoportokban, de kétségkívül az Audi egyik legmegosztóbb motorja volt. A 2004-ben bemutatkozó B7-es generációban már új konstrukció dolgozott, a lökettérfogat fél literrel megnőtt, a teljesítmény 233 ló volt. Mint a Coca-Cola, ez is készült „Light” verzióban, csak itt nem a hozzáadott cukor, hanem a ménes száma visszafogottabb, szám szerint 19-el. Ez volt az első A4-es, ami megkapta a jellegzetes nagy hűtőmaszkot (Single Frame), ezzel is beilleszkedve az Audi egyen-arculatába.

A fejlődés azonban soha nem áll meg, főleg Németországban. Ingolstadtban kezdtek eldurvulni a dizájnerek, az A5-ös orrát meglehetősen morcosra szabták. A végeredmény nekik is tetszett, a közönségnek is, így adta magát, hogy a következő A4-es is megörökli. Ezután jött a cikkben is szereplő 4. generáció, ami egészen 2016-ig képviselte a márkát a középkategóriában. Szedán és kombi változatokban készült, a motorpaletta rendkívül széles volt: benzineseknél a 120 lovas 1.8TFSI-től egészen a 450 lóerős RS4-ig terjedt, a gázolajosok 2.0-res, 2.7-es és 3.0-es erőforrásokkal gördültek le a futószalagról. A legtöbb változat természetesen Quattro hajtással is kérhető volt.

Audi A4 Avant 3.0 TDI

A tesztalany egy 2011-es évjáratú kombi, a csúcsot jelentő 3.0 TDI dízellel, Quattro hajtással fűszerezve. Az autót Olaszországban vásárolták újonnan, céges autóként szolgált, három év alatt beletoltak 140 ezer kilométert, eközben végig márkaszervizben foglalkoztak vele. Ezután átkerült Németországba, ahonnan a jelenlegi tulaj vásárolta 2014-ben. Azóta napi használatban van, még egyszer ennyi kilométert megtettek vele, jelenleg 284.887 km-t mutat az órája.

Egy 240 lovas összkerekes A4-est, általában nem olyan emberek vesznek, akik nyugdíjas tempóban közlekednek a külső sávban. Lehet sokan így kezdték, de pár kilométer vezetés is elég ahhoz, hogy az autó kihozza belőled ennek a gyökeres ellentétét. Gazdáját is gyorsan megvadította, amióta megvan, igyekszik az összes adandó alkalommal kihasználni a benne rejlő teljesítményt. És akkor még finoman foglalkoztam!

Az Audi A4 Avant külseje

Vannak autók, amelyek patentül néznek ki lépcsőshátú kivitelben, viszont elég gyatrák kombiban. Gondolok itt a régebbi koporsószállító Mercikre például, amiket nem azért vettek meg, mert tetszett a vevőknek, hanem, mert szükségük volt a jól rakodható csomagtartóra, így kompromisszumot kötöttek. Ennél az A4-esnél viszont teljesen más a helyzet, a tervezők megtalálták az arany középutat a tetőív rajzolásakor: kívülről sportosnak hat, mégse vesz el a pakolhatóságból.

Ha egymás mellett állna egy ilyen kombi, meg egy szedán, erősen el kéne gondolkoznom, hogy melyiket válasszam. Ugyan nálam nem szempont a helykínálat, lehet mégis az Avant kulcsát kapnám el, ha egyszerre repülne felém mindkettő. A fekete szín és a sötétített hátsó ablakok kölcsönöznek az autónak egy agresszív megjelenést, ha meglátod a visszapillantóban, nem sokat hezitálsz, inkább elengeded.

Audi A4 B8 kombi

Magyarországon egy 6 éves kocsi még bőven fiatalnak számít, el is várod, hogy majdnem újnak nézzen ki. Nem fogsz csalódni, ezalatt az idő alatt nem sokat veszített hamvasságából. Korróziónak nyoma sincs, a fénye szépen megmaradt, pedig csillaggarázsban éjszakázik, amióta itthon van. Kisebb karcokat, kőfelverődéseket persze észre lehet venni, ha szőrös szemmel nézed, de ezek a használatból eredő sérülések.

A4 belülről

Az Audik belsejének minősége már több, mint egy évtizede példaértékűnek számít, sok gyártó szeme előtt célként lebeg, hogy egyszer, majd ha nagy lesz, olyan belsőt akar csinálni, mint a négykarikások. Egyes márkák közel vannak hozzá, de ha az átlagautókat nézzük, ég és föld. Hibátlan az ergonómia, minden ott van, ahol elsőre keresnéd.

Audi A4 2011 beltér

Jó hozzányúlni, megnyomni, eltekerni a gombokat, kapcsolókat. Érzed, hogy ezek nem fognak letörni, ha esetleg nagyobb krafttal kapnál oda. Ez a konkrét autó egy közepesen felszerelt példány, van benne az Audi-féle MMI rendszer, navigáció, kétzónás klíma, de azért bőven lehetett volna még tenni az X-eket az extralistán. A funkciók közül én egyedül a tempomatot hiányoltam, az még elfért volna bele. A sötét színű szövetkárpit praktikus, talán ez a kombó a legkevésbé kényes.

Audi A4 Avant tágas utastérA beülést itt inkább leülésnek mondanám, meglepően mélyen van az üléspozíció, a magas műszerfallal kombinálva van egy „kapszula”érzeted, amikor körülnézel. Emiatt a biztonságérzet is növekszik, ami el is kell, mert már álló helyzetben benned van a kisördög, hogy na ezzel biztos keményet lehet menni.

A helykínálat elől elegendő, kényelmesen ülsz, de a terpeszkedésnek határt szab a széles középkonzol. A beszállás hátra 180 centi felett már nem megy nekifutásból, az ajtónyílás elég szűkös, akiknek kötöttek az ízületei, kibírják nevetés nélkül a műveletet.

Havas, latyakos időben könnyen összekoszolhatod a nyílás körüli részeket a cipőddel. De, ha már bent vagy minden frankó, jó az üléslap magassága és hossza is, két személlyel sok száz kilométert el lehet utazni vele gond nélkül. Hárman már vállban kicsit szűk, egy tempós kanyarban matrica lesz a szerencsétlen oldalsóból.

Hogy megy az A4-es?

Már az első 10 percben tudatosult bennem, hogy nem kell RS4-es ahhoz, hogy kiverjen a hideg verejték egy szerpentinen. Ezen valamikor akkor merenghettem, amikor egy erős 60-as tempóval jöttünk ki egy olyan kanyarból, amit másik kocsival már 40-el is soknak érez az ember.

Meggyőződtem róla, hogy az ajtó kapaszkodója rendesen a helyén van, és akkor sem törik ki, ha kifehéredett kéz szorítja teljes erőből. Motorhang szinte semmi, csak a turbó fütyülését hallod, amikor az 500 Nm szorít bele az ülésbe. A „bemutatókör” erősre sikeredett, kissé elgyengült lábakkal ültem a volánhoz.

Audi A4 3.0 TDI fogyasztás

Az automatát ösztönösen koppig lehúztam, akkor vettem észre, hogy hoppá, itt ez már a sport fokozat. Ó hát mondom, ezt a sors is így akarta. A 7 gangos váltó ilyenkor magasabban tartja a fordulatot, hogy bármikor kilövésre kész legyen. Már 1500-as fordulattól megindul, nem kell sokat várni a csodára, 2500-tól félelmetes erővel gyorsul, egészen 4000 fölé forgatja, jön a gyors váltás és kezdődik elölről.

Kanyarban brutális a tapadás, mintha sínen húznák az autót. A kasztni, a sportfutómű miatt alig dől, a gumik sírnak, de az íven marad. Ha nagyon feszegeted a határait hajlamos alulkormányozottan viselkedni, de elég bátornak kell lenned, hogy odáig eljuss. A fékek jól harapnak, de adagolásuk lehetne jobb is: már az első centiken nagyot fog, megszokást igényel.

Audi A4 kombi dízelautó teszt
Ha normálisan közlekedsz vele, és nem nyomod ki a szemét, teljesen kulturált. Halk, a motorból alig hallani valamit, a sok fokozatnak köszönhetően szinte mindig alacsony fordulaton van. Jól szól benne a hangrendszer, az MMI-t vezetés közben is egyszerű kezelni.  A lábamnak kicsit kevés a hely, a balos nehezen találja a neki megfelelő pozíciót.

A kormány közvetlen, meglepően könnyű tekerni, de mégsem viselkedik tőle idegesen az úton. Erőteljesebb kanyarvételkor, illetve nagyobb tempónál érezhetően elnehezedik, hogy még stabilabban lehessen irányítani. Például egy autópályás sávváltáskor érződik a jótékony hatása, az itthon megengedett sebességnél bolondbiztos, a német autópályán pedig akár 260 km/h-val is repeszthetsz vele.

Fenntartási költségei

Így közeledve a 300 ezer kilométerhez, voltak kisebb-nagyobb problémái az autónak, de egyszer sem hagyta ott sehol gazdáját. A kötelező olajcseréket megkapta 15 ezrenként, a váltó is rendszeresen kapott friss olajat. Kétszázezerhez közeledve az első kerékcsapágyakat kellett cserélni, azon kívül a futómű jól bírja, nem nyúlt eddig hozzá a jelenlegi tulaj. Talán mostanra ért meg egy új lengőkar vagy szilent, jobboldalról hallatszik némi kopogás, ha rossz az útfelület.

A kettőstömegű 260 000 km-nél adta meg magát, valószínűleg senkinek se mondok újat azzal, hogy ennek cseréje nem volt olcsó mulatság. Ugyanekkor kiütötték belőle az EGR-szelepet és a részecskeszűrőt, amitől jobbak lettek a menetteljesítmények és mérsékeltebb a fogyasztás. Nemrég kezdett el egy új probléma jelentkezni: emelkedőn, vagy nagy gázadásnál váltóhibát írt ki a fedélzeti számítógép, majd letiltott, és úgy ment, ahogy egy vékony kétezres dízel.

Ezt minden indítás után eljátszotta, mint kiderült megégett a kuplung és a váltóelektronika. Az okosok szerint ez valószínűleg az intenzív használattal hozható összefüggésbe, ha nem padlón közlekedtek volna vele az esetek nagy részében, akkor valószínűleg ezt a hibát se produkálta volna.

Audi A4 Quattro fenntartási költségei

Mindezek ellenére a tulaj imádja, amióta megvan, motorikusan tökéletes, fogyasztása pedig elenyésző a teljesítményéhez képest: autópályán 6,5, városban 8, átlagban pedig olyan 7 liter körül megállt. Nem is olyan régen, egy 240 lóerős, összkerekes autóhoz nagyjából kétszer ekkora fogyasztási adatok párosultak.

És pontosan ez a legnagyobb előnye ennek az A4-esnek: napközben megpakolhatod, ingázhatsz vele, anélkül, hogy sírva fakadnál a benzinkúton, este pedig, mikor már a legtöbben alszanak, berakod Sportba, majd élvezed, ahogy egy kemény szerpentinen fölfelé hajtva, a nyomaték és a Quattro kombinációja képlékeny masszává alakítja át a tested.

Audi A4 Avant 3.0 TDI Quattro - 2011

  • Lökettérfogat: 2967 cm3
  • Hengerek/szelepek: 6/24
  • Max. teljesítmény: 240 LE 4000-4400/perc
  • Max. forgatónyomaték: 500 Nm 1500/perc
  • Hossz./szél.: 4703/1826 mm
  • Tengelytáv: 2808 mm
  • Saját tömeg: 1735 kg
  • Városi fogyasztás: 9,0 l /100 km
  • Országúti fogyasztás: 6,1 l /100 km
  • Vegyes fogyasztás: 7,2 l /100 km
  • CO2-kibocsátás: 186 g/km
  • Végsebesség: 250 km/h
  • 0-100: 6,3 s