Megnyitott a 15. Pekingi Autószalon, a világ méretében legnagyobb autós seregszemléje, ahol 10 nap alatt 105 autó világpremierje lesz.

Elrajtolt a világ méreteiben legnagyobb autóipari rendezvénye, a 15. Pekingi Autószalon, ahol végre látható sok korábban csak fotón, erősen lematricázva megjelenő új modell, és ahol a koncepció-autók közül sok testközelből is megnézhető. A pekingi rendezvény méreteiben egyértelműen veri a Genfi Autószalont: 200 ezer négyzetméter kiállítási területen 14 ország, mintegy 1200 kiállítója mutatja be az újdonságait. A kiállított 1022 járműből 105-nek itt lesz a világpremierje, bár azt hozzá kell tenni, hogy a világújdonságok közül csak 16 fűződik globális gyártóhoz. Ázsiai autópremierből 30 lesz a rendezvény 10 napja alatt, míg koncepcióautóból 64-et mutatnak be itt először a cégek. Ennek ellenére újdonságok tekintetében egyértelműen a svájci rendezvény viszi a prímet, mert bár ennek mérete csak harmada (77 ezer négyzetméter), kiállítóból és kiállított autóból is kevesebb van (900, illetve 180), mégis több világújdonság debütált ott 2018-ban, számszerűen 126. Van azonban valami, amiben a Pekingi Autószalon egyértelműen a világ legerősebbje, ez pedig a kifejezetten Kínában népszerű NEV-szegmens (New Energy Vehicles), ami mindenféle elektromos jármű (személyautók, teherautók, buszok) gyűjtőkategóriája. Jól mutatja a NEV-szegmens fontosságát, hogy 2017 végéig összesen 1,7 millió ilyen járművet adtak el Kínában. A mostani szalonon 174 vadonatúj NEV-jármű debütál, és amit talán a legfontosabb, ebből 124 kínai fejlesztés. Ez utóbbi adat jól mutatja az autóipar jövőjét, ami nagyon sok tekintetben emlékeztet az informatika és a telekommunikációs ipar korábbi evolúciójára. Kezdetben ott is az amerikai és az európai gyártók taroltak, majd megjelentek az ázsiai kis- és közepes családi vállalkozások, amelyek a nyugati technológiát lemásolva elkezdtek saját termékeket gyártani a hazai piacra. Egészen megdöbbentő volt látni például a hannoveri Cebit innovációs és digitális kiállításán az „ázsiai pavilon”-t, ahol a főleg tajvani, dél-koreai és kínai kisvállalkozások mutatták be saját mobiltelefonjaikat, számítógépes eszközeiket, nagyjából úgy, ahogy nálunk egy gasztro-vásáron a kürtőskalácsosok tobzódnak. Ott a technológiai ipar nem a nagyok és a multik kiváltságai ugyanis! A cégek egy része miután megerősödött az ázsiai piacokon, Nyugat felé fordult, és akad közöttük olyan, amelyik mára globális szereplővé vált.  A kínaiak láthatóan hasonlóra „hatalomátvételre” törekszenek az autóiparban, és tudható, hogy a kormányzat számára a NEV-szegmens jelenti azt a kitörési pontot, ahol meg lehet verni a bivalyerős európai és amerikai autógyártókat. Az autógyártáshoz elengedhetetlen háttéripar is rendelkezésre áll majd, hiszen ahogy az informatika terén, az autóiparban is erősek a helyi kínai cégek, nem hiába van a Pekingi Autószalonon 1200 kiállító, szemben a genfi 180-nal. Az állami megrendelések miatt érdemes termelni és fejleszteni, kísérletezni is nyugodtan lehet, hiszen nem piaci körülmények között kell a járműveknek helyt állniuk. Közben a kínai autógyártók, élükön a Geely-vel felvásárolják a „kikukázott” hagyományos autógyártókat (például Volvót vagy a Lotust), illetve beszállnak a legjobb cégekbe, ahogy tették a német Daimler esetében, ahol 9 százalékos tulajdonrészhez jutottak. Ezzel technológiához és brandhez jutnak, az újra felépített márkákon keresztül pedig behozhatják hozzánk a pár év múlva versenyképessé váló kínai technológiákat. Ezért érdemes nagyon figyelni most Pekingre! Forrás: