2018. július 13. | 15:43

Itt az új Eclipse! Ja, ez nem pusztán Eclipse, hanem már Eclipse Cross, aminek kevés köze van a dicső múltba tekintő sportautóhoz. Mi más lenne tehát, ha nem egy szabadidő-autó!

Te hány csillaggal értékeled ezt a tesztautót?
szavazat - átlag: (5-ből)
Mitsubishi Eclipse Cross 1.5 T CVT 4WD
Előnyök
Pörgős motor
Jó menettulajdonságok
Ütős dizájn
Hátrányok
Kis csomagtér
Magas fogyasztás CVT-vel, összkerékkel
Szerény konfigurálhatóság

Akár tetszik, akár nem, manapság a szabadidő-autók átvették a hatalmat az újautók piacán. Egyértelműen SUV kell a népnek! Eszmélnie kellett a Mitsubishinek is, hiszen az ASX, Outlander közé kellett még egy hiánypótló, résbetöltő modell, ennek érdekében hajlandók voltak beáldozni korábbi sportautójuk, az Eclipse nevét. Az 1989-2011 között, négy generációban gyártott kupé ötödik képviselőjének eljövetelére számítottak sokan a név hallattán, azonban ez az elnevezés most egy Cross szócskával egészült ki, mely jól jelzi a japánok valódi célját az új modellel.

A kupé tetővonal emlékeztet egyedül az Eclipse-re, a Mitsubishi teljesen saját fejlesztésű autója inkább a városi forgatagban, enyhébb terepen érzi jól magát. Erről árulkodik az Eclipse Cross robusztus felépítés, mely ránézésre túl sok sportossággal nem kecsegtet, de a maga kategóriájában igenis egy dinamikus, finoman kezelhető autónak mutatta magát tesztünk ideje alatt!

Az Eclipse negyedik generációja (2006-2012)

Az Eclipse negyedik generációja (2006-2012)

 

Mitsubishi Eclipse Cross – Majdnem Outlander

A kompakt kupé-SUV megjelenést a tetővonal íve teszi egyértelművé, nem beszélve a hátsó szélvédőn keresztben végig futó lámpatestről, mely engem leginkább a kilencedik Honda Civic hatchback vagy épp az első Citroen C4 Coupé farára emlékeztet. A mai, telített piacon kell, hogy legyen olyan részlet az autón, ami valamilyen szinten megbotránkoztatja a szemlélőket, hiszen épp ettől lesz izgalmas egy új modell, épp ettől megragadó az Eclipse Cross.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

Ha szemből tekintesz rá, meglehetősen könnyű összekeverni az Outlanderrel, az első fényszórók bizony itt is követik az ívelt, tetszetős króm maszkot. Az övvonal kifejezetten meredeken emelkedik, optikailag sokkal kupésabbá téve az összképet, nem beszélve a vadító bordó fényezésről, ez 167 000 felárért kérhető. A küszöbök borításai, amik valójában az ajtókhoz vannak rögzítve kissé gagyin hatnak ebben a szénszálas kivitelben, a hatalmas lemezfelületeken megbúvó króm behatású elemek, mint például a kilincsek felső része, viszont sokat dobnak a megjelenésen.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

Az Outlanderrel megegyezik a 2670 milliméteres tengelytáv, lényegében a testvére technikáit használja, az autó két végéből csíptek le egy keveset, így tud rövidebb lenni az Outlandernél. A jövőben az ASX kisebb, az Outlander jóval nagyobb lesz, akkor fog majd igazán illeszkedni ebbe a hármasba középkategóriás autóként.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

Mitsubishi Eclipse Cross – Kupéforma = kis csomagtér

Az utasteret szemügyre véve kiderült, hogy minőségileg rendben van az Eclipse Cross, a szálcsiszolt alumínium és a számomra kelletlen zongoralakk azért elfogadható elegyet alkot. A középre integrált, hét colos kijelző érintős funkcióval és a középkonzolon található touchpaddal is vezérelhető, mely megoldás a Lexustól származik, szokni kell a használatát és nem is túlságosan gyors. A multimédiás rendszer eleinte bonyolult, de a grafikája legalább rendben van, ismeri az Android Auto és Apple Carplay rendszereket is.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

A Mitsubishi összes létező extrája megtalálható volt tesztautónkban: holttér figyelő, sávelhagyás figyelő, keresztirányú forgalom ellenőrző rendszer, 360 fokos tolatókamera, parkszenzor, távolságtartó tempomat. Sajnos ezek közül külön jóformán semmit nem lehet megrendelni, csak a legmagasabb felszereltségi szinthez kérhetők egyszerre.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

A teljesen bőr belső a piros kontrasztvarrással bizony 500 000 forintos felárba kerül, de sokat dob a kategóriában kiemelkedő beltéren. Tágas, masszív tákolmánynak tűnik, bár menet közben azért hallhatók apró zörejek, nyöszörgések. Az ergonómiával és az üléspozícióval nincs baj, főleg úgy, hogy a Mitsubishi történetében először az Eclipse Cross kapta meg a head-up displayt, mely nem a szélvédőre, hanem egy üveglapra vetíti menet adatokat.

A kupés vonalvezetés ellenére a hátsó fejtérből sincs hiány, a háttámlák dőlésszöge állítható, sőt, sínen csúsztathatók is. A csomagtartó mérete már nem ennyire kielégítő, a csapott tető és a RockFord&Fostgate hangrendszer mélyládájának köszönhetően alaphelyzetben 341 literes, a padló alatt van egy 38 literes rekesz, előre tolt ülésekkel 448-ra bővíthető.

Mitsubishi Eclipse Cross – Kizárólag benzinmotorral

Úgy tűnik, a Mitsubishi is kezd elzárkózni a dízelmotoroktól, nem véletlenül kínálják az Eclipse Crosst a vadonatúj fejlesztésű, 1.5 literes, turbós benzinmotorral. Sokak nagy örömére a downsizing még nem ért el igazán a Mitsubishit, a csökkentett köbcenti mellett négy henger dolgozik a motorháztető alatt, mely kifejezetten mozgékonnyá varázsolja az 1,5 tonnás crossovert.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

163 lóerő és 250 Nm-es maximális nyomaték áll a rendelkezésedre, mely 1800-4500 fordulat/percnél gyakorlatilag folyamatában jelen van, hiszen a fokozatmentes automata váltó folyamatos áttételével biztosítja ezt. Természetesen léteznek szimulált fokozatok, melyekből nyolcat számlálhatsz, ezeket a kormány mögül, vagy a váltókar segítségével is váltogathatod. Az Eclipse Cross rendelhető hatfokozatú manuális váltóval, de be kell valljam, a CVT sokkal kényelmesebb, a váltások hiányában szinte észrevétlenül dolgozik, a hétköznapi közlekedésben megkönnyítette a dolgomat. A gyári adatok szerint 9,8 másodperc alatt van százon, ami picivel jobb szám, mint a manuális esetében, a végsebessége pedig 200 km/h.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

A modern turbós motoroktól elvárható 6-7 literes fogyasztás helyett, a CVT-vel, összkerékhajtással kiegészülve 9-10 liter környékén fogyasztott az Eclipse Cross amíg nálam volt. Bár, ha tudatosan, odafigyelve vezetsz, talán hozható a 7 literes gyári vegyes fogyasztás.

Mitsubishi Eclipse Cross – Kategóriájában jeles menetdinamika

Természetesen a mai SUV-crossover szegmensbe inkább utcára termett járműveket találhatsz, az Eclipse Cross 18 centiméteres hasmagasságával nem emelkedik ki a tömegből, bár a Pajerós vérvonal azért sejtet némi értékelhető tereptudást. Az S-AWC, azaz Super All Wheel Control összkerékhajtás a két legmagasabb felszereltségi szinthez rendelhető, a CVT-váltóhoz hasonlóan ez is 500 000 forintos felárért. Adott egy havas, murvás és egy automata üzemmód, melyet csak az igazán elvetemültek kapcsolgatnak majd, ha leesik öt centis hó, de igazából automata állásban mindenhol elboldogul.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

Próbálták az Eclipshez hasonló módon viszonylag sportosra hangolni a futóművet, ami így feszesre sikeredett, szabadidő-autóhoz mérten jól veszi a kanyarokat, de nagy élményekre azért ne számíts, lehet meggyőzőbb lett volna egy kényelmesre hangolt felfüggesztéssel. A kormány túl sok visszajelzést nem ad, de legalább, a hangszigetelés is megfelelő, padlógázos kigyorsításoknál nyilván megjön a bőgicsélő motor hangja, de normál használat mellett csendes tud lenni. Nem kell vele száguldozni, akkor minden igény kielégít.

Mitsubishi Eclipse Cross - Teszt Alapjárat

Mitsubishi Eclipse Cross – Összegezve

A minden földi jóval felszerelt Eclipse Cross 11 157 000 forintba kerül, a két legmagasabb szinthez, az Intense és Instyle változathoz jár a CVT-4WD kettős és a vezetéstámogató berendezések összessége. A bőr ülések, a Red Diamond metál fényezés és a külső megjelenést nagyban meghatározó nyalánkságok külön választhatók. Az alap, Inform felszereltségért 6 490 000 forintot kell kifizetni, itt is megvannak a fontos extrák, és a sokak számára könnyen elengedhető fokozatmentes váltó helyett manuális, az összkerékhajtás helyett 2WD jár. Az Eclipse Cross formaiságát és motorizáltságát tekintve teljesen rendben van - leszámítva a hátsó fényhidat – egyedül a csomagtartó mérete az, ami hosszabb utak során, nagycsaládosoknak okozhat keserűséget, egy józanabb, egyszerűbb hajtáslánccal viszont igazán megéri az árát.

Mitsubishi Eclipse Cross 1.5 T CVT 4WD

    • Lökettérfogat: 1 499 cm3
    • Hengerek/szelepek: 4/16
    • Max. teljesítmény: 163 LE 5500/perc
    • Max. forgatónyomaték: 250 Nm 1800-4500/perc
    • Hossz./szél./mag.: 4405/1805/1685 mm
    • Tengelytáv: 2670 mm
    • Saját tömeg: 1668 kg
    • Városi fogyasztás: 8,2 l /100 km
    • Országúti fogyasztás: 6,2 l /100 km
    • Vegyes fogyasztás: 7,0 l /100 km
    • Tesztfogyasztás: 10,1 l /100 km
    • CO2-kibocsátás: 159 g/km
    • Végsebesség: 200 km/h
    • 0-100: 9,8 s