2018. május 30. | 18:25

Új kihívója lesz a BMW X6-nak, nem is akármilyen, 7 modelles SUV felhozatallal készül az Audi!

Megérkeztek az első dizájn rajzok és információk az Audi új SUV-családjának első modelljéről. Az új Q8-as egy háromszor három és fél perces videósorozatot is kapott, amiben összesen nem látszódik a kocsi 10 másodpercig sem, és akkor is csak részleteiben. Bevallom, szerintem kicsit unalmas ez a 3x3 perc és hiába várom az autót nem igazán kapom meg. Ráadásul a színészek is gagyik.

Persze érdemes lehet megnézni mind a három már megjelent részt, mert azért annyira nagyon rossznak nem mondanám, meg az ötlet is jó lehetne és jól is néz ki, meg amúgy is, szóval ezeket csak úgy itt hagyom neked a cikkben, de ne az én véleményem határozza meg a tiédet! Én válogatós vagyok!

Ettől függetlenül, hogy a németeknek nem mindig sikerült szívbe markoló reklámot gyártaniuk, autót azért tudnak. Az előzetes dizájn tervrajzokon már láthatóak az új gép karcsú, kúpos tetővonalai, a most megjelent videókban pedig egyéb részleteket is felfedezhetsz. Na sokat azért nem! Egyelőre egy bármilyen autó is lehet majd az új Q8 ha csak a reklámvideókból indulok ki.

Még szerencse, hogy szemfüles fotósoknak és videósoknak már sikerült némi kémfelvételt rögzíteni az új Q8-asról. A Nürburgringen kapták lencsevégre pályás tesztelés közben, azokból az anyagokból jóval több is kiderült, mint az Audi hivatalos reklámkisfilm sorozatából.

Az utóbbi hónapokban már többször sikerült elcsípni a négykerekűt, így az Audi talán el is van késve egy pöppet a beharangozással. Mindegy. Szóval, amiket a kémfelvételekből tudni lehet, hogy az érkező autó megtartja a koncepcióval már bemutatott tetővonalakat, a LED-es fényszórókat – ezeket egyébként véletlenül pont tök jól megnézheted a 3. epizód legvégén – valamint a széles nyolcszögletű szimpla keretes hűtőrácsot.

Formára a Q8 SUV valahol az A7 és az A8 szedán, plusz egy Q7 között lavírozik, méreteiben tömegében Q7, vonalvezetésekben, beleértve a teljes szélességben elterülő hátsólámpákat is inkább A7-A8. Nincs ezzel baj, hiszen gyönyörű autókról van szó mindhárom modell esetében. Pedig én tényleg nem vagyok egy nagyautó párti ember, de ezek tetszenek.

A Q8 mechanikus felszereltségének nagy része megegyezik majd a kisebb testvér, a Q7 felszereltségével. A két modell közötti külső különbség leginkább akkor vehető észre, ha egymás mellé parkolnak velük. A Q8 széltében és hosszában szinte megegyezik a Q7-es a tetővonal viszont kissé alacsonyabb.

Az új zászlóshajó egy széles választékú motorpalettával érkezik, ugyanis elérhető lesz mind dízeles, benzines és hibridhajtással is. A belépő modell egy 3,0 literes TDI-motorral lesz elérhető a választék tetején pedig egy új V6-os és egy V8-as dízel és benzinmotor, valamint egy új benzinen plug-in hibrid.

Az új hibrid rendszert egyébként a Porsche szolgáltatja egy partneregyüttműködés keretei között. Az adoptált hibrid rendszerrel pedig az új Q8 képes lesz teljesen elektromos módban is közlekedni, amivel pedig 50 km-es hatótávot biztosít.

Izgalmasnak ígérkezik az új Q8-as, és a pontos teljesítmény adatokra is kíváncsi lennék. De erre most még várni kell. Minden esetre méltán nyitja majd az új SUV családot az Audinál, és nem lehetetlen, hogy letaszítja az X6-ot SUV trónjáról.