2018. szeptember 14. | 20:44
Tóth Balázs

Újabb nehézséggel szembesült Evelin és Ferenc Szingapúr felé vezető útja során

Fordító: Hajdu Balázs

Szeretnéd az elejétől áttekinteni, hogyan indult útnak Budapestről Szingapúr felé a magyar páros? Kövesd nyomon overlanding sorozatunkat. A cikk alján megtalálod az első részeket.

Evelin és Ferenc így írt újabb megpróbáltatásaikról:

A következő pár nap valahogy az állandó rohanásról fog szólni, különböző okokból.

Miután minden idők legfurcsább szállodájában töltöttük az éjszakát, találkozhattunk Lotte-val és Neils-szel a Semonaika felé vezető úton először. Körülbelül hat hónapja folyamatosan beszélünk az utazásunkról, nagyon örültünk, hogy végre összejött a nagy találkozás. Sajnos negatív apropója volt annak, hogy összefutottunk, ugyanis problémájuk akadt Kazahsztánban a kínai vízummal. Ezért most Ulánbátorba kellett sietniük, hogy időben feldolgozhassák vízumkérelmüket.

Ha ez nem lenne elég, vissza kellett fordulniuk a kazah-orosz határról a hűtővíz elfolyása miatt, amit Oskemenben tudtak orvosolni. Mi észak felé tartottunk, ők jöttek vissza dél felé, így futottunk mi össze.

Kicsit hosszabb ideig tartott, amíg Kazahsztánból át tudtunk jutni Oroszországba. A többi túrázó visszajelzése alapján átlagosan egy órát vesz igénybe Semonaikanál, nekünk balszerencsénk volt, mivel háromszor annyi ideig tartott. Késő délután volt már ekkor, így meg is álltunk az első kempingezésre alkalmas helyen. Egy gyönyörű tó partján voltunk, találkoztunk néhány helyi kempingezővel, nagyon biztonságosnak látszott a környék.

A Horizons Unlimited Mongolia megbeszélés (erről majd később bővebben) nagyjából egy héttel később volt esedékes. Nagyon szerettem volna részt venni, éppen ezért nem töltöttünk sok időt az orosz Altáj régióban. Lenyűgöző az a hely, úgy érzem néhány komoly élménnyel lettünk szegényebbek. Először alacsonyabb rendű utakon haladtunk (mindig ott a legtöbb látnivaló), ám errefelé még az autópálya is nagyon látványos. A következő közép-ázsiai utunk alkalmával biztosan visszatérünk ide. A fentebb említett megbeszélés előtt szerettem volna körülnézni Mongólia nyugati részén.

Négy évvel ezelőtt két jó barátommal, Ash-sel és Jonnal Londonból próbáltunk eljutni Mongóliába, a Mongol Jótékonysági Rali keretében. Az autónk lerobbant Tadzsikisztánban, így nem volt lehetőségünk ellátogatni Mongólia nyugati felébe. Amikor megérkeztünk az országba, nagyon megkönnyebbültem, hogy lehetséges eljutni Európából Mongóliába, főleg ha sikerül kiválasztani a megfelelő járművet.

Amikor nyugati irányból, Tsaaganur felől érkezel Mongóliába, rögtön eléd tárul a tipikus mongol látkép. Hatalmas területek, földutak, lenyűgöző kilátás. A Déli Útat választottuk Ulánbátor felé. Az interneten csupa jót olvastunk az Altai Point nevű helyről, így itt táboroztunk le. A melegvíz és az áram nem magától értetődő dolog a mongol kempingekben és vendégházakban, itt azonban rendelkezésre állt minden, ami szükséges. A hely még egy étteremmel is rendelkezett, ahol ráadásul nagyon kedves volt a személyzet. Csak ajánlani tudom a helyet.

A következő reggelen vettünk némi élelmiszert, illetve próbáltunk SIM kártyát vásárolni, vasárnap lévén ez nem sikerült. Ölgii érdekes hely, nagyon kevés a fa és a zöldövezet, magas hegyek veszik körül a vidéket. Sajnos mivel a terület az orosz-kínai határon található, csak különleges engedéllyel és idegenvezetővel lehet körbejárni, így ezúttal nem próbálkoztunk meg vele. Talán majd legközelebb. Mindig ezt mondom, ám ezúttal szinte biztos vagyok benne, hogy nem most jártunk erre utoljára.

Ezen a bizonyos Déli Úton nagyon sok a felújítás. Néhány évvel ezelőtt csak földút volt errefelé, most pedig tökéletesen egyenes aszfaltot építenek. Ahol azonban még nem készültek el a munkálatok, ott borzasztóak a körülmények. Ezeken a szakaszokon nagyon rázkódott az autó, a sebességünk pedig nem volt több 30-40 km/h-nál.

Ezeken a rossz minőségű útszakaszon felerősödött az a zörgés, melyet a tetőcsomagtartó felől hallottunk. Valami nem volt a helyén, így megálltunk, hogy megnézzük, mi okozza a problémát. A tetőn nem találtam semmit, ami mozogna, meghúztam a csavarokat, ám ez nem sokat segített. Mozgás közben is megvizsgáltam a dolgot, Evelin vezetett, és miközben nagyon lassan haladt, felfedeztem, hogy a tetőcsomagtartó egyik lába megrepedt. Pont az alumínium tároló alatt volt ez a repedés.

Úgy tűnt, hogy nagyjából 32 000 kilométer után vált komolyabbá ez a repedés, ami még így sem tűnt annyira súlyosnak, hiszen korábban Afrikában és ezen az úton is szörnyű utakon kellett haladnunk. Később aztán rájöttem, hogy én magam raktam rossz helyre az alumínium dobozt. A doboz tartalmának nagy részét tartalék alkatrészek, javító felszerelések, tartalék olaj volt, mindezt pedig csak egy rúd tartotta. A problémát pedig inkább a hatalmas rázkódások okozták, nem pedig maga a súly. Amennyiben jobban rögzítettem volna a dobozt, ezek a rázkódások nem okoztak volna törést.

Akárhogy is, le kellett mondanunk a kalandozásunkról, ezáltal Nyugat-Mongólia felfedezéséről. Meg kellett hegesztenünk a tetőcsomagtartót, mielőtt rosszabbra fordul a helyzet.

Giampiero barátunk már Ulánbátorban volt, ő ajánlott egy nagyszerű műhelyt, ahol tudnak alumíniumot hegeszteni, így hát azonnal odamentünk. Nem ez volt az ideális útvonal, ám ki kellett javítanunk ezt a hibát.

Mongólia azonban nem egy olyan ország, ahol eldöntheted, mikor hajtasz off-road szakaszra. A tökéletes aszfalt bármikor véget érhet, és hirtelen egy földúton találod magad. Számtalanszor el is tévedtünk, ám végül megérkeztünk a fővárosba. Körülbelül háromnapos út volt.

Az út utolsó szakasza nagyon érdekes volt. Világos, napsütéses időben indultunk, majd a város közelében már nagyon heves esőzés kezdődött. Az utat elárasztott a víz, a hatóságok pedig csak a négykerék-meghajtású autókat engedték át.

Késő éjszaka érkeztünk, a város egészen más képet festett, mint amikor legutóbb 2014-ben itt jártam. Azon a ponton egy csendes, fejletlen városnak látszott, most pedig hatalmas forgalom hömpölygött mindenfelé, még este 11-kor is. Rengeteg új házat, lakóépületet húztak fel. A város úthálózata azonban a jelek szerint nem tudja tartani a lépést a fejlesztésekkel, és nem igazodik az országba érkező japán használtautók minőségéhez.

Szerettünk volna a műhelyhez közel szállást találni, a szállodánál azonban olyan komoly építkezés folyt, hogy még gyalogosan sem tudtuk megközelíteni. Próbálkoztunk egy másik szállodánál, ahol lehetetlen volt parkolóhelyet találni. A harmadik hotel végre megközelíthető volt, biztonságosan tudtunk parkolni is, így hát bejelentkeztünk. Karbantartási munkák miatt nem volt meleg víz az egész városban, ám ez a probléma abszolút kezelhető volt egy ennyire fárasztó nap végén.

Az írás augusztus 23-án került publikálásra.

A Budapest-Szingapúr overlanding-sorozat eddigi részei:

Forrás: