2022. október 10. | 12:20

Antwanette Hill a Hertz vállalat aranyfokozatú ügyfele, a cég alkalmazottja egy előre kifizetett bérautó ellopásának vádja miatt hívta a rendőröket.

A Business Insider az olvasói elé tár egy érdekes történetet, ami a Hertz autókölcsönző egyik ügyfelével esett meg. Antwanette Hill a vállalat aranyfokozatú ügyfele 2018 végén bérelt egy autót az atlantai repülőtéren. Az előre kifizetett tagsága azt jelenti, hogy plusz regisztráció nélkül besétálhat a kölcsönzőbe, és az általa választott járművel távozhat.

A cég egyik alkalmazottja azonban a jelek szerint nem tudott erről, így azt hitte, hogy a nő éppen el akarja tulajdonítani a szóban forgó autót. Antwanette jelezte a túlbuzgó dolgozónak, hogy ellenőrizze az adatokat a számítógépben, a munkavállaló azonban ehelyett kihívta a rendőröket.

A lopással vádolt nőt 2019 és 2021 között három további alkalommal előállították, mivel nem jelent meg az illetékes bíróságon. Hill állítása szerint nem kapott megfelelő értesítést a tárgyalások időpontjáról, ezért nem tudott elmenni. Minden elmulasztott tárgyalásért kilenc-kilenc napot kellett az amerikai nőnek börtönben töltenie.

A történet legrosszabb része, hogy Antwanette Hill 2021 májusában, a negyedik letartóztatásakor terhes volt, ám a fogdában töltött idő alatt elvetélt, majd három napot a kórházban ápolták. Az amerikai nő úgy döntött, pert indít a Hertz ellen. A kereset szerint a gyermeke elvesztése élete végéig kísérteni fogja őt, illetve az ellene folyó büntetőjogi eljárások miatt nehezen talált munkát optikusként, ez pedig hátráltatta őt a karrierjében. A Hertz a per ellenére nem hajlandó ejteni a vádakat.

„A Hertz törődik az ügyfeleivel, évente több tízmillió utazónak biztosítunk kölcsönautókat. Ha az ügyfeleinket valamilyen negatív hatás éri, mindent megteszünk a kellemetlenségek elhárításáért. Mindeközben azonban megvédjük a vállalatunkat minden olyan hamis vádaskodástól, mely árthat a hírnevünknek” – mondta a Hertz képviselője a Jalopnik.com autós weboldalnak.

Nyitókép: Depositphotos