2022. október 27. | 13:27

Mindkét sofőr ellen vádat emeltek.

Még 2021. május 20-án történt, hogy a maconkai horgásztónál két autós frontálisan üktözött. A Bátonyterenyéhez tartozó tórendszer keskeny, ám forgalmas útján egymás felé vezették járművüket, az egyiket egy 25 éves, jogosítvánnyal rendelkező férfi, míg a másikat egy 26 éves férfi vezette. 

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A fiatalabb sofőr járművének rakterében szabálytalanul utazott két utas, a nehezen belátható útkanyarulatot pedig túl nagy sebességgel közelítették meg.

Az idősebbik sofőr a jobbratartást mulasztotta el, így már nem volt elkerülhető a frontális ütközés a vészfékezés ellenére sem.

A balesetben a szabálytalanul a raktérben utazó két sértett súlyosan megsérült, amikor testük magatehetetlenül a raktér oldalának és az ott található szerszámoknak ütközött. A szabályosan utazó utasnak könnyű sérülései lettek.

Az ügyészség ezért a férfiakkal szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, melyben indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki velük szemben pénzbüntetést és tiltsa el őket a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze őket az eljárás során keletkezett 330 848 forint bűnügyi költség megfizettetésére is.