2022. november 15. | 11:23

A raktérben nyolc szír állampolgár tartózkodott, köztük egy gyerek.

Megtörtént a vádemelés a 2021. március 1-jei eset kapcsán, amikor a rendőrök igazoltatás miatt félreállítottak egy fehér áruszállítót az M9-es autóúton, ám ekkor a motortérből füst kezdett el felszállni.

A rendőrök többször is megkérdezték, van-e valami a furgon rakterében, de a 19 éves budapesti sofőr azt mondta, üres, sőt, azt állította, hogy a hátsó ajtók beszorultak és nem lehet nyitni őket.

Ekkor a füst erőteljessé vált és a motor lángra kapott, ezért a rendőrök felszólították a férfit, hogy adja át a kocsi kulcsait. A sofőr azonban egy határozott mozdulattal beletörte a kulcsot a zárba.

A tűz ekkor már átterjedt a vezetőfülkére, ekkor a raktér ajtaján dörömbölés hallatszott, így a rendőrök megpróbálták kézzel felfeszíteni a zárat.

A sofőr és az őt kísérő élettársa eközben a szalagkorlátnak támaszkodva figyelték az eseményeket, a férfi még egy képet is készített a lángoló autóról, amiről később kiderült, hogy megbízójának küldi.

A bennrekedt menekülteket végül sikerült kiszabadítani és kórházba szállították őket. A két vádlottat, akikről kiderült, hogy 2021 februárjától szállítottak rendszeresen illegális határátlépőket Ausztriába, emberölés bűntettének kísérletével, emellett őt és élettársát bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettével vádolta meg az Ügyészség.

Forrás: Magyarország Ügyészsége
Magyarország Ügyészsége