2023. március 15. | 22:00

A férfi a TikTokon osztotta meg rendhagyó technikáját, a hozzászólók nem igazán rajonganak ezért az „önző” megoldásért.

Ellentmondásos technikával élvezhette a kényelmes repülős utazás élményét az a férfi, aki előbb lefoglalt egy egész sort a járaton, majd 45 perccel a felszállás előtt a saját jegyén kívül az összes többi foglalást törölte.

Mindezt természetesen azért csinálta, hogy egy normál jegy áráért teljesen egyedül üljön. A TikTokon @ndainternet néven található felhasználó természetesen megosztotta tettét a közösségi médiában, ahol a hozzászólóktól kapott hideget-meleget.

A férfi a trükköt a „szegény ember első osztályú utazásának” titulálta, a követőknek pedig javasolta, próbálják ki a technikát, hiszen az az esetek 90 százalékában működik. A lemondott jegyek árát kivétel nélkül visszakapta, az általa foglalt jegyeket pedig a légitársaság már nem tudta értékesíteni.

A videó a feltöltés óta már meghaladta a 90 ezer megtekintést, természetesen hozzászólás is akad bőven. Az egyik finomabb kommentben önzőnek nevezik a trükkös utazót, mások soha nem is hallottak ingyen lemondható repülőjegyekről.

Van olyan is, aki szerint ez egy nagyon aljas (az illető erősebb kifejezést használt) húzás volt, hiszen a feleslegesen lefoglalt jegyeket más utazók szívesen megvették volna.

Pixabay