2023. május 23. | 13:52

Bár egyedül repült fel a fára, lejönni már nem akart, ezért segítséget hívtak hozzá.

A papagájok önmagukban is elég intelligens állatnak számítanak. Egyik legnagyobb fajtájukra, az ara papagájokra ez különösen igaz.

Pont egy ilyen fajtájú madár szökött meg egy Péceli ház udvaráról. Éppen reptették, amikor egyikük elfordult, erre a madár azt érezte, hogy nem tud leszállni.

Ezért felrepült a szomszéd fájára és egy ideig nem akart lejönni. Ezt követően sikerült lecsalni, de tovább repült és a helyi temető egy fáját találta meg magának. Innen már végképp nem akart lejönni. Nagyjából 12 óra után hívtak segítséget, majd sikerült drónnal lekergetni a fáról és visszatért gazdájához.

Ehhez a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot riasztották, akiket mentés közben nem biztos, hogy szívlelt a madár. Hiszen közben azt kiabálta, hogy „Baszd meg, apa! Nem megyek le!”.

Ez a mentőket nem tántorította el, sikerült lejuttatni a madarat rövid időn belül. A madár visszakerült gazdáihoz, akik még jobban vigyáznak rá, hiszen olyan, mint egy gyerek, folyamatos törődést igényel.

Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat