Letelik a hat hónapja a kisautónak Marokkóban és súlyos bírságnak nézünk elébe, ha nem hagyjuk el ezt a szép országot. Azaz lassan a végéhez közeledik a Trabant-expedició ezévi marokkói kalandja.
Jómagam már egyszer átröppentem Európába az útlevélbe új belépést pecsételtetni, ugyanezt a Trabi nem teheti meg. A hatályos vámszabályok szerint egy naptári évben max. 6 hónapot tartózkodhatik, utána köteles lennék átrendszámozni.
Jól mutatna a trabin egy marokkói rendszám? Bizony. Mégse fogom ezt tenni, hanem hazamegyünk, renoválunk és új célokat keresünk a jövőben.
Mit szólnátok mondjuk Mongóliához? Lesz róla szó, de ne lőjek le minden poént.
Elmaradt a beszámolóm onnan, hogy az európai kitérő után én egy Világjáró barátommal és az Ő átfagyott Suzukijával tértem vissza a fekete kontinensre. Fehér Attila gyakorlatilag behintázta a fél földet. Mond valakinek valamit a Kelet Szibériái Magadan? Nos, abba az irányba addig szaladt az "ezres" Swift.
A magyarok dicsőségére lehet pont az esztergomi gyáregység szerelte össze. Biztos nem érezte jól magát télidőben a - 43 Celsiusnak kitéve. Most meg kapkodhat a levegőért a +39-ben.
Csak menjünk sorjában: Attila kalandja külön is megér egy misét, a hatvanvalahányezer kilométer, a földünk egyenlítőjének másfélszerese. Most Attila engem a "hármas egység" kedvéért valahol Malaga fölött nyalábolt fel és Marrakech-ig vitt. Így állt össze a Magadan - Malaga- Marrakech!
A kempingben hűen várt egy fa alatt a kedvenc járművem és repülővel érkezett a soron következő utastársam is. A kaland itt kezdődött igazán, hiszen kisérőautóval mi is bátrabbak vagyunk, és az Ouzoud vizesés után belevetettük magunkat a vadkempingezés örömeibe.
Igazi csoda hely! Tavaly ide még szilárd burkolatú út sem volt, na az volt még a "vadulás". A helyi kölyköknek a patakátkelés után igazi kuriózom voltam, jöttek is ezerrel a nyakamra.
Szerencsémre nincs tálentumom a zenéhez, így amikor elővettem a sámándobot és elkezdtem össze-vissza bazseválni, mind elmenekültek.
Vannak dolgok amikhez nem értek, de néha ez is jól jön. :)
Visszatérve az utunkra, most már kicsit többen forognak az oázisban mert az idénre kész lett az aszfalt. Viszont nagy ajándékot kaptunk. Egész éjszakán tartó zene-bonát, ami egy berber lagzi hangulatát idézte.
Kicsit kialvatlanul, de azért büszkén levágtattunk még a sivatagra is, ahol kinn aludtunk a dűnéken. Reggelre meg eláztunk, mint a kiskutyák.
Ilyet se hallottál még, mi?
Mi se hallottunk még klimaváltozásról, de aki ezt tagadja, azt kihoznám ide egy szál hálózsákkal! Mi is egy szál hálózsákkal voltunk és háromszor áztunk el aznap éjjel. Azért persze nem vagyunk cukorból a napkelte pedig nagy vigaszt adó látvány a homokdűnék között.
Alább látható egy képgaléria, a napokban folytatom kalandjainkat az Atlanti Óceánhoz. Addig kedveljétek be a Trabant-expedició Facebook-oldalát!
