Komoly reklámértéke van, ha egy-egy terméket valamilyen híresség népszerűsít és használ. Ám az esetek nagy részében a filmcsillag vagy sportoló pénzért „szereti” a márkát. Enzo Ferrari és számos Peugeot-ja esetében azonban egészen másról volt szó: az autóipar olasz legendája imádta a Peugeot-k kényelmét, minőségét és használati értékét.
Enzo Ferrari híresen öntörvényű és gyakorlatias ember volt. Mivel egymaga irányította a világ egyik legendás autógyárát, szüksége is volt ezekre a kvalitásokra, hogy márkája csillaga minél fényesebben ragyogjon. Munkába azonban általában nem saját gyártmányainak egyikével járt, a hétköznapokra kevésbé extravagáns, ám annál célszerűbb járgányokat választott. Az 1960-as évek közepén már egy 404-es Peugeot szedánt használt.
Enzo Ferrari családja révén ismerte, szakmai kapcsolatai jóvoltából pedig elismerte a francia márkát. Felesége húga a francia Riviérán élt, és egy Peugeot-t vezetve rendszeresen meglátogatta Olaszországban élő testvérét. A szakmai hatás a neves formatervező, Battista „Pinin” Farina révén valósult meg, aki ekkor már rendszeresen dolgozott a Peugeot-nak, így Ferrari jól ismerte a franciák aktuális modelljeit.
A Ferrari első embereként Enzo persze nem tehette meg, hogy a fontos eseményeken ne saját autóinak egyikével jelenjen meg. Ilyenkor egy 356 GT-ben érkezett, de a hétköznapokra jobban kedvelte a kényelmesebb Peugeot-t. Ebben az is közrejátszott, hogy Ferrari 1898-ban született, azaz a 60-as években már közel járt a hetvenhez, és térdfájdalmai voltak.
Ferrari annyira szerette vezetni a Peugeot-ját, hogy bár volt sofőrje, az alkalmazott sokszor csak mellette utazhatott, mert Enzo maga ült a volán mögé. Ha pedig velük tartott Ferrari testőre is, neki a második sorban jutott hely. Ferrari 404-es Peugeot-ja metálszürke fényezést kapott, az utastérben bézs bőrülések voltak. Ferrari persze egy elegáns és polgári Peugeot-ban sem tudta megtagadni autóversenyző múltját (Alfa Romeók volánja mögött 41 nagydíjon vett részt, amelyből 11-et megnyert), és két változtatást azért elvégeztetett a Peugeot-n. A francia kocsi eredeti volánját speciális Nardi kormánykerékre cseréltette ki, a hűtőmaszk alsó felére pedig egy Lancia Flaminiáról került át két ködlámpa.
Ferrarinak nem ez volt az egyetlen Peugeot-ja. A 404-es szedánt egy 504-es négyajtós követte – ahogyan a 404-es utódja is az 504-es a Peugeot palettáján. Az 1969-es 504-es sötétkék volt, az utastér itt is bézs árnyalatú volt. Az 504-es nem volt annyira puritán, mint a 404-es, ebben már volt tetőablak is, és Ferrari megőrizte az eredeti gyári állapotot.
Mivel Ferrari egész életében egyszer sem ült repülőre (egyébként liftbe se volt hajlandó beszállni), ha utazott, mindig autóval ment. Bár nagy szenvedélye volt a Formula-1, 1950 után már nem járt el a külföldi versenyekre, Monzában és Imolában viszont rendszeresen megfordult. Így utolsó Peugeot-ja, egy 504 kupé is csak olasz földön gyűjtötte a kilométereket.
Ferrari mindhárom Peugeot-ja közül ez volt a legszebb: a kék metálfényezés mellé bársonykék belső tartozott, és 1970-ben vagy 1971-ben került Ferrarihoz.
Enzo nagyon szerette és nagyra tartotta a komfortos francia kupét, de sajnos csak 1972-ig vezethette, mert térdproblémái kezdtek elhatalmasodni, és úgy döntött, ettől fogva sofőrje vezet.
Bár nem Enzo Ferrari személyes használatára, de praktikus szervizautóként a Ferrari Formula-1-es csapatának kötelékébe is tartozott legalább egy Peugeot: hatalmas raktere és megbízhatósága miatt a 404-es kombira esett az olasz csapat választása.
