Az ifjú olasz versenyző csapattársa, Russell pontot sem szerzett, Verstappen pedig már az első kör végén feladta a futamot.
Kimi Antonelli várhatta az élről a piros lámpák kialvását Monacóban, miután szombaton megnyerte a rendkívül kiélezett időmérő edzést. Mellőle a négyszeres világbajnok Max Verstappen startolhatott, a második sorból pedig a Ferrari két versenyzője, Lewis Hamilton és Charles Leclerc rajtolt. George Russell csak a hatodik rajtkockát csípte meg, ő a Red Bull fiatal tehetsége, Isack Hadjar mellől indult.
Verstappen autója elindult, aztán leállt a rajtot követően, az egész mezőny elment mellette. Végül a többiek után eredt, ám az első kör végén a boxba hajtott és feladta a futamot.
Antonelli kényelmesen, senkitől sem zavartatva vezetett Hamilton és Leclerc előtt. Az olasz az egész versenyhétvége során, így vasárnap is rendkívül magabiztos volt, hiba nélkül teljesítette a versenyt is. Ez nem mondható el mindenkiről, a versenybírák számos büntetést osztottak ki boxutcai gyorshajtás és más vétségek miatt.
Már-már úgy tűnt, hogy eseménytelen lesz a futam, amikor az 56. körben Stroll a célegyenes előtt a falnak hajtott. Kicsúszása a felvételek alapján az autó meghibásodásának volt köszönhető. Ekkor kezdődött a káosz, többen a boxba hajtottak, amikor a biztonsági autót a pályára rendelték.
A 64. körben ismét szabadon versenyezhettek volna a pilóták, ám Leclerc azonnal ugyanott a falnak ment, ahol Stroll. A monacói a fékeket okolta, már a csapatrádióban közölte, a baleset nem az ő hibájából történt. Piros zászlóval megszakították a körözést.
10 kör volt hátra, amit állórajtot követően teljesíthetett a mezőny. Antonelli ezúttal sem hibázott, Hamilton nem tudta támadni az ifjú olaszt. Az élmezőnyben változás a befutóig nem történt, a harmadik helyen pedig Hadjart intették le, ám a biztonsági autó mögött elkövetett valamit, amit a futam után vizsgáltak ki.
Antonelli zsinórban ötödik futamát nyerte meg, amire korábban a sportág történetében csak kilenc versenyző volt képes. Hétvégéje minden szempontból tökéletes volt, hiszen ő nyerte az időmérőt és a versenyt, méghozzá úgy, hogy minden egyes körben ő állt az élen, ráadásul még a leggyorsabb kör is Antonelli nevéhez fűződik.
A 2026-os Monacói Nagydíj végeredménye:
- Kimi Antonelli (Mercedes) 78 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 18 pont
- Isack Hadjar (Red Bull Racing) 15 pont
- Oscar Piastri (McLaren) 12 pont
- Liam Lawson (Racing Bulls) 10 pont
- Arvid Lindblad (Racing Bulls) 8 pont
- Pierre Gasly (Alpine) 6 pont
- Alexander Albon (Williams) 4 pont
- Esteban Ocon (Haas F1 Team) 2 pont
- Fernando Alonso (Aston Martin) 1 pont
- Gabriel Bortoleto (Audi) 0 pont
- George Russell (Mercedes) 0 pont
- Nico Hülkenberg (Audi) 0 pont
- Franco Colapinto (Alpine) 0 pont
- Sergio Perez (Cadillac) 0 pont
- Carlos Sainz (Williams) kiesett
- Charles Leclerc (Ferrari) kiesett
- Lance Stroll (Aston Martin) kiesett
- Lando Norris (McLaren) kiesett
- Oliver Bearman (Haas F1 Team) kiesett
- Valtteri Bottas (Cadillac) kiesett
- Max Verstappen (Red Bull Racing) kiesett
A pilóták pontversenyének élmezőnye:
- Kimi Antonelli (Mercedes) 156 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 90 pont
- George Russell (Mercedes) 88 pont
- Charles Leclerc (Ferrari) 75 pont
- Oscar Piastri (McLaren) 60 pont
A csapatok pontversenyének élmezőnye:
- Mercedes 244 pont
- Ferrari 165 pont
- McLaren 118 pont
- Red Bull 72 pont
- Alpine 41 pont