Antonelli összetettben növelte az előnyét. A sokáig éllovas Piastrinak fel kellett adnia a futamot.
Jelentős eltérések voltak a rajtrács és az időmérő edzésen megszerzett pozíciók között. Az élről valóban a pole pozícióba kvalifikáló Lando Norris indult, megtörve ezzel a Mercedes idei hegemóniáját az időmérő edzések tekintetében.
Lewis Hamilton, aki eredetileg a második helyről startolhatott volna, három helyes rajtbüntetést kapott. Így járt az a Kimi Antonelli is, aki a negyedik helyet csípte meg szombaton. A hétszeres bajnok Oscar Piastri feltartása, a pontverseny éllovasa pedig a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt kapott megrovást.
A piros lámpák kialvását tehát Lando Norris mellől Charles Leclerc várta, a második sorból pedig Oscar Piastri és Max Verstappen rugaszkodhatott el. Lewis Hamilton az ötödik, George Russell a hatodik, Kimi Antonelli pedig a hetedik helyről startolt.
A rajtnál Russell beragadt, az élre pedig a McLaren kettőse állt. Hamarosan azonban Piastri megelőzte Norrist, aki túl szélesen vette az egyik kanyart. Sokáig Piastri vezetett, ám a jobb tempóval rendelkező Norris a boxkiállásoknál megelőzte. Az ausztrál néhány körrel azt követően, hogy ütközött a lekörözött Sainz-cal, kénytelen volt feladni a futamot.
Sok izgalmat nem hozott a verseny, főként taktikai csata zajlott a pályán. Norris rendkívül magabiztosan nyert, Verstappen pedig senkitől sem zavartatva futott be másodikként. A harmadik helyen Antonelli végzett, míg a negyedikként leintett Hamilton boxutcai gyorshajtás miatt kapott egy 5 másodperces időbüntetést, így papíron Leclerc előtte zárta a versenyt.
A 2026-os Magyar Nagydíj végeredménye:
- Lando Norris (McLaren) 25 pont
- Max Verstappen (Red Bull Racing) 18 pont
- Kimi Antonelli (Mercedes) 15 pont
- Charles Leclerc (Ferrari) 12 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 10 pont
- Isack Hadjar (Red Bull Racing) 8 pont
- George Russell (Mercedes) 6 pont
- Liam Lawson (Racing Bulls) 4 pont
- Nico Hülkenberg (Audi) 2 pont
- Arvid Lindblad (Racing Bulls) 1 pont
- Gabriel Bortoleto (Audi)
- Pierre Gasly (Alpine)
- Lance Stroll (Aston Martin)
- Fernando Alonso (Aston Martin)
- Franco Colapinto (Alpine)
- Esteban Ocon (Haas F1 Team)
- Alexander Albon (Williams)
- Carlos Sainz (Williams)
- Oliver Bearman (Haas F1 Team)
- Oscar Piastri (McLaren)
- Sergio Pérez (Cadillac)
- Valtteri Bottas (Cadillac)
A pilóták pontversenyének élmezőnye:
- Kimi Antonelli (Mercedes) 219 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 169 pont
- George Russell (Mercedes) 160 pont
A csapatok pontversenyének élmezőnye:
- Mercedes 379 pont
- Ferrari 307 pont
- McLaren 220 pont