Kappadókiában kipróbálta a magyar páros a hőlégballonozást. Lélegzetállító kilátás tárult szemeik elé, fotókon keresztül te is átélheted az élményt.
Fordító: Hajdu Balázs
Overlanding sorozatunk legújabb részében a törökországbeli Kappadókia vidékét fedezi fel két magyar. Céljuk, hogy Budapestről Szingapúrba eljussanak autóval. A sorozat korábbi cikkeit a lap alján érheted el.
Evelin és Ferenc így írt Kappadókiai kalandjaikról:
Hattusaból Kappadókia felé szűk, vidéki utakon jutottunk el. Nagyon nagy volt a forróság, viszont csak 2-3 órát kellett az úton töltenünk. Ismét az iOverlander segítségével találtunk egy kempinget, melyhez nagyon könnyen odataláltunk. Tervben volt, hogy pár éjszakát itt töltünk, végül három éj lett belőle.
Táborhelyünk, a Kaya Camping tökéletes választásnak bizonyult. Nem volt zsúfolt, tiszta volt, és még kilátásunk is volt a tengerre. Időben érkeztünk, tábort vertünk és főztünk.
Az egyetlen aggodalmam az volt, hogy hajnali 3 óra 30 perckor kellett felkelnünk a hőlégballonozás miatt. Ez már nem is a koránkelés kategóriája, ez még az éjszaka közepe! Végül kiderült, hogy megérte olyan keveset aludni. A Kappadókiában végrehajtott hőlégballonos utazás az egyik legjobb kaland volt életemben – biztosan benne van az első háromban.
A kora reggeli indulásnak köszönhetően már 7.30-kor újra a kempingben voltunk. Ettünk egy fantasztikus reggelit, majd ezután kiválogattuk az előző napokban készített képeket. Napközben annyi minden történik, muszáj időt szakítani a rendszerezésre, hiszen rengeteg a képi és videós anyagunk.
Legközelebb akkor hagytuk el a kempinget, amikor elmentünk egyet futni a közeli szőlővidékre. Nagyon pihentető nap volt, így úgy döntöttünk maradunk még két éjszakát.
Adott volt tehát a lehetőség, hogy az egyik utazási irodánál foglaljak egy naplemente túrát. Másnap 17 óra 45 perckor vettek fel minket.
A harmadik nap nagy részét ismét a kempingben töltöttük, pihentünk és élveztük a kilátást. Napközben dolgoztunk az online projekteken és örültünk annak a puszta ténynek, hogy nem az autóban ülünk. Ez is az overlanding része. Néha kell egy pár nap pihenő is.
Később, a délután folyamán megismerkedtünk két belgával, Maxime-mal és Vince-szel. Egy teljes évre indultak útnak, utazásuk első célpontja Kirgizisztán. Egy Peugeot típusú gépjárművel utaznak Belgiumtól egészen Közép-Ázsiáig, majd ezt követően hátizsákkal járják körül a világot.
Az írás július 10-én került publikálásra.
A Budapest-Szingapúr overlanding-sorozat eddigi részei:
- Minden, amit az overlanding jelenségről tudni kell!
- Budapestről Szingapúrba autóval: bemutatkozik a két magyar kalandor
- Autós kaland Szingapúrba: a tervek
- Jövünk Szingapúr!
- Úton Szingapúr felé: A Buzludzha-emlékmű
- Overlanding az esőben
- Overlanding: Alapvető felszerelés – I. rész: Biztonság
- Overlanding: Utazás Törökországon át