2018. augusztus 17. | 18:38

A magyar páros gondosan összekészített elsősegély csomagja tartalmaz néhány olyan eszközt is, amire talán nem is gondoltál volna.

Fordító: Hajdu Balázs

Overlanding sorozatunk hetedik része a megszokottól eltérően nem a kalandozásról, hanem a biztonságról fog szólni. A korábbi cikkeket az oldal aljára lapozva éred el.

Ferenc és Evelin így írt az overlandinghez szükséges biztonsági óvintézkedésekről:

Ahelyett, hogy csak arról írnék, hol vagyunk és mit csinálunk, indítok egy bejegyzéssorozatot a túra során használt alapvető felszerelésekről. A legfőbb szempont számunkra egy viszonylag kompakt jármű, az aktuális útiterv, és a korábbi, 40 000 kilométernyi overlanding tapasztalatunk. Ezek alapján próbáltuk összeállítani a legmegfelelőbb felszereléscsomagot. Ebben a bejegyzésben a biztonságról lesz szó – mit hoztunk magunkkal, hogyan készültünk fel.     

Elsősegély-tanfolyam

Néhány nappal az indulás előtt részt vettünk egy elsősegély-tanfolyamon. Egy igazi alapkurzus volt tulajdonképpen, mely főként a közlekedési balesetekről szólt. Természetesen mindketten végeztünk már hasonlót, ám az annyira régen volt, hogy szinte új információkat kaptunk a tanfolyamon. Remélhetőleg nem kell használnunk semmit abból, amit ott megtanultunk. elsősegély

Elsősegély-csomag

Magától értetődő, hogy hoztunk magunkkal elsősegély-csomagot. Tulajdonképpen minden autóban lennie kell egynek, enélkül nem szabad útnak indulni. Nekünk igazából két csomagunk is van. Az egyik kisebb méretű, ez bármikor elérhető, amikor kinyitjuk a csomagtartót. Naponta többször is látjuk, így már a tudatalattinkba is beépült, hogy ott van. Ez a csomag kisebb sérülések, vágások, horzsolások ellátására való. elsősegély készlet A nagyobb elsősegély-csomagot viszont egy szakértő segítségével raktuk össze. Ebben benne van minden kötözőanyag, és az összes szükséges eszköz, amivel akár egy égési sérülést is el lehet látni. Tulajdonképpen egy piknikkosár volt, méretéből fakadóan még gyógyszerek is könnyedén elférnek benne. Egy megfázás, vagy hirtelen allergiás reakció nem állhat az utunkba. A doboz belseje egyébként hőszigetelt, ami megfelelő hőmérsékleten tartja a gyógyszereket. A csomag részét képezi egy takaró is. elsősegélyhez szükséges eszközök

Tűzoltókészülék

Az egyik legnagyobb ránk leselkedő veszély a tűz. Az overlanding egyik sajátossága, hogy gyakran a civilizációtól távol találod magad, így aztán nem kérhetsz segítséget senkitől. Egy száraz, füves területen, ha csak egy percre is megállsz, a forró motor és kipufogó egy pillanat alatt képes tüzet okozni. Alapvetően fontos, hogy gyorsan reagálj. Ami szintén alapvető, hogy legyen tűzoltókészülék az autóban. Nálunk két darab, egyenként 1 kilogrammos tűzoltókészülék van, közvetlenül a hátsó ajtók mellett. Alaposan utánanéztem a témának, sőt, egy szakértővel is beszéltem. A legnagyobb aggodalmam, hogy a kis méretű tűzoltókészülékek, a még nem elterjedt, vagy éppen fellobbant lángok kioltására alkalmasak. Szóval ha a lángok már kezdik elnyelni az autót, ezekkel nem sok esélyed van a tűz ellen.

tűzoltókészülék

Azzal együtt, hogy a tűz valóban komoly veszélyt jelent, nem hoztunk magunkkal 10 kilós tűzoltókészüléket, ami nyilván hatékonyabb lenne. Próbáljuk elkerülni a veszélyes terepeket, egyébként is rendkívül óvatosak vagyunk, hiszen szeretnénk majd épségben haza is érni. Mindenesetre jó tudni, hogy van két kisebb készülékünk, ha szükség lenne rájuk.

Paprika spray

Akartam vinni valami önvédelmi eszközt, ami több a puszta ökleimnél (amikkel amúgy se mennék sokra). Késeket, illetve fegyvert nem akartunk vinni. Egy baseball ütő akár fegyverré is válhat, ám csak közelről. Így jutottam el végül a paprika spray megvásárlásához. Soha nem próbáltam, remélem nem is lesz rá szükség. A semminél biztosan többet ér.

önvédelem

Hogy ez legális-e minden országban, melyen keresztülhaladunk, jó kérdés. Nem vagyok benne biztos. Az viszont egyértelmű, hogy inkább magyarázkodnék a spray birtoklása és használata miatt, mint induljak útnak mindenféle önvédelmi eszköz nélkül. A spray jó jöhet emberek, valamint vadállatok ellen is.

Ablaktörő, biztonsági öv vágó

A fent említett eszköz mellett, beszereltem egy újabb biztonsági eszközt, mely életmentő lehet, ha balesetet szenvednénk. Ez a kis egyszerű alkalmatosság az ülések között van a tetőszerkezetben, így könnyedén elérhető bárki számára. Be lehet vele törni az ablakot, el lehet vágni a biztonsági övet, egyszóval, ha baj van, nagyon hasznos tud lenni.

iOverlander

Az utazásra való felkészülés része a szükséges információk összegyűjtése, mely a biztonságérzet növekedéséhez is jelentősen hozzájárul. Az útvonal megtervezése az első lépés. Amint megszületik az ötlet, már rá lehet keresni azokra a területekre, melyeket érdemes elkerülni. Lehet, hogy egy egész országról, vagy csak rossz környékről van szó, mindenesetre ezekre is fel kell készülni. Még mindig próbálunk információt szerezni arról, hogyan jussunk át a Kaszpi-tenger túlpartjára. Fontos megjegyeznünk ezen a ponton, hogy a média nem mindig a legjobb információforrás. A legbiztosabbakat és legpontosabbakat azok tudják, akik már jártak arra. Az utazási fórumok, mint például a Lonely Planet online fóruma nagyon hasznos tud lenni. A legjobb viszont az iOverlander alkalmazás. Én az asztali verziót használtam, rászűrtem a Figyelmeztető Kategóriára, és szó szerint mindegyiken végigmentem. Nem csak a tervezett útvonalunk mentén találtam figyelmeztetéseket, hanem plusz infókra bukkantam korrupt rendőrökkel, valamint útszéli rablásokkal kapcsolatban. Ha ugyanezt elvégzed a nagy utazás előtt, tudni fogod, milyen területek kell elkerülnöd. Ha bármi rossz történne, tudni fogod azt is, a többi túrázó hogyan reagált hasonló helyzetben.

ioverlander app

Ha bármi történne, kérjük oszd meg az iOverlander alkalmazáson keresztül. A két legfontosabb alapelv: józan ész és óvatosság.

Légy felkészült és óvatos!

Biztonsági szempontból így készültünk tehát a Budapesttől Szingapúrig tartó, 5-6 hónapos utazásunkra. A következő bejegyzések egyikében a navigációs eszközükről lesz szó.

navigáció

Az írás július 2-án került publikálásra. A Budapest-Szingapúr overlanding-sorozat eddigi részei: Forrás: