2022. július 16. | 14:04

A kétszeres F1-es világbajnok szerint nem ő a gátja annak, hogy az olyan fiatal tehetségek, mint Oscar Piastri a királykategóriában vezethessenek.

Alonso egy év kihagyást követően 2021-ben tért vissza a Száguldó Cirkusz mezőnyébe, a korábban Renault néven futó Alpine csapatánál kapott ülést. A spanyol 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerzett a francia istálló színeiben, és még mindig nem mondott le róla, hogy megszerezze harmadik elsőségét.

Bár Alonso már majdnem 41 éves, még mindig a csúcson van ami a képességeit illeti. Az év végén lejár a szerződése, de a spanyol úgy érzi, képes folytatni még a Forma-1-ben. A döntés az Alpine csaptán is múlik. Alonso kétség kívül még mindig top pilótának számít, ámm a franciák fiatal versenyzője, Piastri nagyon várja már, hogy 2023-ban helyek kapjon a rajtrácson.

Fernando Alonso nyilatkozik
Fernando Alonso a szakértők szerint is csúcsformában teljesít az F1-ben | Fotó: Depositphotos

A spanyol szerint van rá példa, hogy egyes idősebb versenyzők megakadályozzák azt, hogy a fiatalok szóhoz jussanak, de ő maga úgy érzi, nem tartozik ezen veterán pilóták közé.

„Én másképp látom. A motorsport az időeredményekről szól. A kérdés az, hogy még mindig elég gyors vagy-e? Ha lassú vagy és nem teljesítesz olyan jól, akkor elveszed a lehetőséget a feltörekvő tehetségek elől. Akkor át kell adnod a helyed. Én még mindig gyors vagyok. Más versenyzők veszik el a lehetőséget a fiatalok elől” - fejtette ki álláspontját Alonso.

A spanyol rendkívül aktívan támogatja a fiatal versenyzőket. Jelenleg az MP Motorsport projektben érdekelt, pártfogoltja, Clément Novalak a Forma-2-ben versenyez, de Alonsónak saját gokartpályája is van.

Alonso kifejtette, hogy szeretne adni valamit abból, amit kapott a motorsporttól.

„Segítek a fiatal verseynyzőknek, és létrehoztam egy gokartpályát, mert szeretnék visszaadni valamit annak a sportnak, ami olyan sokat adott nekem” - magyarázta Alonso.

Alonso célja, hogy Clément Novalak mellett másokat is segítsen a formula versenysorozatokba való bejutásba. Szeretne az F3-ba és az F4-be is versenyzőket segíteni.

„Sok időt töltök a vezetőséggel, hogy segíthessem a tehetségeket az útjuk során. Profitálhatnak a tapasztalataimból és a kapcsolataimból, és ez tetszik nekem. Az egész életem a motorsport körül forog. Lehet, hogy ez az egyetlen dolog, amiben jó vagyok. Másban nem találnám meg önmagam” - zárta gondolatait Alonso.

Nyitókép: Depositphotos

  • Címkék:
  • F1