Az egyszeres Forma-1-es világbajnok ígéretes felzárkózást mutatott be az esős versenyen, majd egy ütközést követően a gumifalban ért véget a futama.
Kimi Räikkönen az előző idény végén befejezte Forma-1-es pályafutását, ám az autóversenyzésnek nem fordított teljesen hátat. A 42 éves finn az elmúlt hétvégén egy NASCAR Cup eseményen vett részt a legendás Watkins Glenben.
Räikkönen egy Chevrolet volánja mögött a 27. rajtkockából indulhatott a futamon, melyet mindenki esős aszfaltra alkalmas gumikon kezdett meg. A finn pilóta négy körön belül már az első 20-ban találta magát, amikor a pálya száradni kezdett bekerült a legjobb 15 közé, majd egészen a 8. pozícióig sikerült előre lépnie.
A 45. körben Räikkönen belekeveredett egy balesetbe, autójával a gumifalba csapódott, az ütközést követően a pályabírók segítségével tudott kikászálódni a pilótafülkéből.
„Semmit nem tehettem a baleset elkerülése érdekében. Az előttem haladók közül valaki megpördült, emiatt mindenki egy kicsit balra húzódott, nekem pedig nem maradt elég hely. Az első ütés hatására a kormánykerék megütötte a csuklómat, de nincs semmi komoly sérülésem. Összességében jó élményeket szereztem, mindenki kedves és segítőkész volt” – mondta Räikkönen az első NASCAR versenye után.
Kimi Raikkonen's race at @WGI ends just past the halfway mark.
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) August 21, 2022
Take a look at what happened in the bus stop. #NASCAR
? : @USA_Network pic.twitter.com/6CAy4MPojC
2007 Forma-1-es világbajnokát a 2020-as NASCAR Cup sorozat győztese, Chase Elliott is elismerő szavakkal illette. Elliott Watkins Glenben negyedik helyen ért célba, ezzel bebiztosította a sorozat alapszakaszának első helyét.
„Szerintem jól teljesített, sajnos belekeveredett egy szerencsétlen balesetbe. Előtte jó tempót ment, büszke lehet magára” – tette hozzá Elliott.
A Go Bowling at the Glen eseményen Danyiil Kvjat, a Red Bull és a Toro Rosso egykori F1-es pilótája is részt vett, ám az 58. körben feladta a viadalt. A versenyt Elliott csapattársa, a 2021-es bajnok Kyle Larson nyerte.
Nyitókép: Depositphotos