Éppen csak megkezdődött a Forma-1 idei szezonja, a Codemasters máris piacra dobta a hivatalos F1-es játék 2020-as változatát. A júliusi megjelenés nem szokatlan, a bajnokságnak viszont már március óta tartania kellene, a koronavírus-járvány azonban közbeszólt. A versenynaptár is jelentős változáson ment keresztül. A Száguldó Cirkusz első alkalommal látogatott volna el Vietnámba, valamint 35 év kihagyás után tért volna vissza Zandvoortba, ezt a két futamot azonban törölték. Ne aggódj, az F1 2020-ban ezeket a pályákat is kipróbálhatod.

F1 2020

A vietnámi egy rendkívül technikás utcai pálya, meghatározó eleme egy nagyon hosszú egyenes, mely egy kifejezetten szűk hajtűkanyarban végződik. Itt aztán repülhetnek majd a törmelékek az autókról. Az átalakított zandvoorti aszfaltcsík a GT-versenyautós játékokból ismerős lehet. Egy Forma-1-es autó sebességét figyelembevéve, ez tulajdonképpen egy szűk, hepehupás hullámvasút, ahol könnyedén el lehet szédülni.

F1 2020

Az új pályák tehát plusz kihívást jelentenek, az F1 2020 legérdekesebb újítása azonban a „My Team” játékmód, ahol egyszerre lehetsz sztárpilótája és csapatfőnöke a 11. Forma-1-es csapatnak. Te határozhatsz a pénzügyi, logisztikai és marketing kérdésekben, megálmodhatod az autó festését, az istálló emblémáját, választhatsz hajtóegységet, és szerződtethetsz egy tehetséges pilótát az F2-ből. Ha nem vagy megelégedve az újonc teljesítményével, akár szezon közben is megválhatsz tőle – akkor is, ha túlságosan sokszor kikapnál tőle.

Ebben a játékmódban rejlik az F1 2020 zsenialitása. A Codemasters már évek óta nagyszerű versenyzési élményt biztosít, ezen a téren elhanyagolható változások történtek. A fejlesztők sokkal inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy a játékosok számára érdekesebbé tegyék a futamok közti történéseket is. Az F1 2020 egyszerre mondható remek autóversenyzős és stratégiai játéknak.

Te megveszed az idei hivatalos játékot is?