2022. március 30. | 18:18

A német versenyző hatalmasat bukott a Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérő edzésén. A pilóta kórházi megfigyelése, illetve az autó állapota miatt Mick Schumacher nem vehetett részt a futamon.

270 km/h-s sebességnél elveszítette az irányítást autója felett, így a falnak csapódott Mick Schumacher a Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérő edzésén. A német pilótát szombat éjszakára a helyi kórházba szállították megfigyelésre, ahonnan másnap távozhatott, hiszen szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket.

A vasárnapi futamot mindenesetre ki kellett hagynia, a Haas csapatának pedig komoly összegbe kerül majd az autó javítása. A hírek szerint az amerikai istállónak közel 1 millió dolláros kiadással kell szembenéznie.

„A Ferrari elmondása alapján a motor rendben van, illetve az akkumulátor csomagot is használhatjuk még. Nagyjából az autó minden más eleme sérült, mindenesetre alapos ellenőrzés alá vetjük az alkatrészeket. Szerintem ez egy költséges javítás lesz, mivel a felfüggesztés gyakorlatilag teljesen odaveszett. Ha tippelnem kéne, akkor 500 ezer és 1 millió dollár közé tenném az összeget” – fogalmazott Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

A Forma-1-ben bevezetett költségvetési plafon lehetőséget ad arra, hogy a balesetekre elköltött pénzt külön kezeljék a csapatok. Steiner azonban kiemelte, hogy több ekkora mértékű kár már nem igazán fér bele a büdzsébe.

„Egy F1-es istálló költségvetése teljesen eltér egy hétköznapi üzleti vállalkozásétól. A sportágban a sebesség a döntő tényező, ez természetesen kockázatokkal jár. A költségvetésben ezért van vészhelyzeti tartalék, ám nekünk már sok ilyen baleset nem fér bele a keretbe idén. Reméljük, nem is kell ilyesmivel foglalkoznunk” – tette hozzá az amerikai istálló szakmai vezetője.

  • Címkék:
  • F1