Verstappenék számára nagyon nem úgy alakult az időmérő edzés, ahogyan tervezték.
A szakértők többsége egyetértett abban, hogy a Red Bull lehet a domináns Mexikóban, ahol a hétvégén a szezon 18. versenyhétvégéjét rendezik. Lance Stroll (Aston Martin) és Lando Norris (McLaren), Cunoda Júki (AlphaTauri) és Esteban Ocon (Alpine) autójában motorcserét hajtottak végre, ami miatt mindegyiküket a rajtrács végére száműzik, George Russell (Williams) pedig 5 rajthelyes büntetés terhe mellett kezdhette meg az időmérőt, mivel váltót cseréltek autójában.
Az első szabadedzésen az előzetes esélylatolgatás ellenére Mercedes bizonyult a legjobbnak, ám a második és a harmadik gyakorlást már az energiaitalosok nyerték és úgy tűnt, az előzetes esélyeknek megfelelően az időmérő edzést is a Red Bull nyerheti.
Q1
Ehhez képest a Q1 nem indult simán a Red Bull számára, hiszen az időmérő első szakaszának elején még szerelni kellett Verstappen autóját. Nem jött rosszul a holland számára, hogy Lance Stroll hét perccel a kezdést követően falnak csapta Aston Martinját, az eset miatt piros zászlóval megszakították az időmérő edzést. Az energiaelnyelő falat helyre kellett hoznia a pályamunkásoknak, mielőtt folytatódhatott a küzdelem a Q2-be jutásért.
? RED FLAG ?
Stroll into the barriers. The Canadian is ok and out of the car.#MexicoGP ?? #F1 pic.twitter.com/EqN5CszFwl — Formula 1 (@F1) November 6, 2021
Szűk fél óra múlva immáron Verstappennel a fedélzeten folytatódott a Q1, amely úgy tűnt, Sainz számára ideje korán véget érhet, ám végül erejét vesztett versenyautója újraindult. Valtteri Bottas, a Mercedes második számú versenyzője futotta ebben a szakaszban a leggyorsabb kört a ferraris Charles Leclerc és Ma Verstappen előtt. Hamilton csak a hatodik lett, de továbbjutása nem forgott veszélyben.
Az nem meglepetés, hogy Lance Stroll mellett a két Haas, Mick Schumacher és Nikita Mazepin is búcsúzni kényszerült, mint ahogyan az sem, hogy a Williams versenyzője, Nicholas Latifi számára is befejeződött a Mexikói Nagydíj időmérő edzése ezen a ponton. Az azonban már igen, hogy az Alpine színeiben szereplő kétszeres világbajnok, Fernando Alonso nem jutott a Q2-be. Csapattársa, Esteban Ocon ütötte ki lényegében, de neki sem ment valami fényesen ez az etap.
Q2
Az időmérő második fázisát egy rendkívül gyors körrel kezdte Verstappen, ám a végén Hamilton odapakolt egy mégjobb köridőt és sikerült gyorsabbnak bizonyulnia bajnoki riválisánál. A harmadik helyen meglepetésre a japán Cunoda jutott a Q3-ba, Bottas pedig negyedikként tette mindezt.
A legjobb tízbe a papírformának megfelelően bejutott a Mercedes és a Red Bull mindkét versenyzője mellett az AlphaTauri, a Ferrari és a McLaren pilótapárosa is. A 11. helyen Sebastian Vettel végzett az Aston Martinnal, mögötte Kimi Räikkönen végzett az Alfa Romeóval, George Russell a Williamsszel, Antonio Giovinazzi az Alfával. Esteban Ocon nem tudott javítani a Q1-hez képest, a 15. helyen zárt.
Q3
Az időmérő edzés harmadik fázisában Bottasé volt a legjobb mért idő az első gyorsköröket követően, aki 350 ezredet adott Verstappenek de gyorsabbnak bizonyult csapattársánál, Hamiltonnál is. Perez állt ekkor a negyedik, Gasly az ötödik, Leclerc pedig a hatodik helyen.
Nagy dobásra lett volna szükség a Red Bulltól ahhoz, hogy megfordítsa az állást, amit mindenki Verstappentől várt a csapat háza tájáról és a szimpatizánsok részéről. Ehhez képest a Red Bull családhoz tartozó partnercsapat pilótája, Cunoda keresztülhúzta a holland számításait azzal, hogy hibázott az utolsó körén, amivel megzavarta Perezt is. A mögöttük érkező Verstappen ugyan javíthatott volna, de így már nem maradt erre esélye, el is hagyta a száját a “hülye idióta” kifejezés. Egy hasonló akcióért éppen a napokban kritizálta Hamilton.
Az időmérő edzést tehát Bottas nyerte Hamilton és Verstappen előtt. Perez a negyedik, Gasly az ötödik, Sainz a hatodik, Ricciardo a hetedik, Leclerc a nyolcadik helyről várhatja a piros lámpák kialvását vasárnap. A futam magyar idő szerint 20:00-kor lesz, amit az M4 Sport élőben fog közvetíteni.
Bottas és Hamilton érthető módon lelkendezve, Vertappen csalódottan nyilatkozott. A holland annak örül, hogy ha már nem nyert, akkor a harmadik helyről rajtolhat, mert így Bottas szélárnyékot adhat neki. Izgalmasnak ígérkezik a rajt, érdekes kérdés, hogy mit fog bevállalni Verstappen, akinek a tabella éllovasaként kevesebb veszítenivalója van egy esetleges balesettel, mint üldözőjének, a címvédő Hamiltonnak.