2022. június 12. | 16:39

A piros zászló ezúttal elmaradt, a Ferrarik kiestek, és Red Bull egy-kettővel zárult a futam Bakuban.

Ferrari-Red Bull vegyes első két sorral vágott neki a mezőny az immáron ötödik Azerbajdzsáni Nagydíjnak. Az első rajtkockából Leclerc indult, mellőle a második helyről Pérez, majd Verstappen és Sainz az élmenők közül. A start gond nélkül lezajlott, de nem Leclerc számára, mert a rövid célegyenes végén Pérez megelőzte a monacóit.

Azerbajdzsáni Nagydíj rajtsorrend:

A mexikói két másodperces előnyt kiautózott az első körökben, amelyek egyébként nagyobb akció, előzés, helycsere vagy izgalom nélkül zajlottak le. Az első komolyabb csata a második helyért alakult ki az ötödik körben: Verstappen a DRS-nek köszönhetően hamar közel került Leclerc-hez. De nem elég közel, körökön át nem jutott előzési lehetőséghez. Sainz versenye hamar véget ért, a kilencedik körben fékhiba miatt kiállni kényszerült a negyedik helyről. Virtuális safety car következett.

A helyzetet kihasználva Leclerc-t gyorsan kihozta a Ferrari egy kerékcserére, ahogy a mezőny nagy része is kijött, de a Red Bullok kint maradtak, pechükre, mert nem tudtak egy (ingyen) kerékcserényi időt összehozni a VSC alatt. A folytatás után Pérez és Verstappen voltak elöl, de a Ferrarinál volt a stratégiai előny. A 13. körben Vettel a tizenegyedik helyért harcolva megelőzte Ocont, ám a féktávon nem tudott elfordulni és a bukótérben kötött ki. Vissza tudott jönni, de három helyet bukott a manőverrel.

A tizenötödik körben helycsere történt az élen, Verstappen megelőzte Pérez-t átvéve ezzel a vezetést. Ezt követően a Red Bull a mexikói pilótáját hozta először ki a kerékcserére, amit nem tudtak a szerelők a megszokott gyors tempóban abszolválni. Csak a harmadik helyre tudott visszajönni, így a negyedik helyen autózó Russel kapott egy előzési esélyt, ám nem tudott élni vele a sokkal lassabb autóval.

Aztán Verstappen kerékcseréje sem sikerült valami fényesen, a második helyre ért vissza, szép nagy hátránnyal lemaradva Leclerc-től. A huszadik körben aztán jött az újabb Ferrari- blama, a második autójuk is kiesett, a futamot vezető monacói alatt egyszerűen elfüstölt az erőforrás. Sainz fékproblémák, Leclerc motorhiba miatt kényszerült kiállni, ezzel az olasz istálló nullázott Bakuban. Vajon ezzel el is szálltak a világbajnoki esélyek?

Nem sokkal később Zhou is technikai problémák miatt kényszerült feladni a futamot az Alfa Romeo volánja mögött. A következő körökben Vettel és Ocon nagy csatáját láthattuk a nyolcadik helyért, a német tizenpár körre beragadt a francia mögé, de végül sikerült maga mögé utasítania riválisát. A 26. körben aztán Hamilton az ötödik helyre jött fel, miután megelőzte Ricciardót. Ezzel a Mercedes pilóták az előkelő harmadik (Russel) és ötödik helyen autóztak.

Egy körrel később Alonso is elment a csapattársa mellet. A spanyol - aki a mai nappal a magáénak tudhatja a történelem leghosszabb Forma-1-es pályafutását (21 év és 3 hónap) - feljött a kilencedik helyre. Mindeközben Hamilton hátfájdalmakra kezdett panaszkodni a rádión, ami egyáltalán nem volt meglepő, látva a Mercedes extrém mértékű delfinezését.

Eközben a verseny állása féltávnál:

A 33. körben Magnussen is feladni kényszerült a futamot, pedig ő is közel járt ahhoz, hogy megelőzze Ocont. A dán kiesését szintén motorhiba okozta. Nem jó jel, hogy ezzel négy Ferrari-motoros autó is a kiesők között volt már. Újabb VSC fázis következett, ami alatt mindkét Red Bull gyorsan kijött kereket cserélni. A kiautózott nagy előnyüknek köszönhetően ezt pozícióvesztés nélkül megtehették.

Két kör alatt kiemelték a lerobbant Haas-t, teljes gázon folytatódhatott a verseny. Tsunoda autója produkált ezt követően egy érdekes jelenséget, a nyitható szárnylapjának csak az egyik oldala működött. Ki is hozták a japánt a boxba, friss gumik mellett kapott egy házibarkács javítást: leragasztották a DRS-ét, majd visszaengedték a pályára.

Tíz körrel a vége előtt Hamilton felért a negyedik helyen autózó Gaslyra, aki nem adta olcsón a helyezését, de nem sok esélye volt a franciának a hétszeres bajnok ellen. Mindössze három körrel a futam vége előtt Stroll futama is idő előtt ért véget, baljós telemetria-adatokat látva a csapat jobbnak látta kihívni a boxba. Az utolsó körben Norrisra és Ricciardóra figyelt minden szem: a csapat utasítás ellenére Norris majdnem megelőzte a csapattársát.

Max Verstappen örülhetett a futam végén, őt intették le elsőként az Azerbajdzsáni Nagydíjon. A verseny leggyorsabb körét magáénak tudó csapattárs Pérez lett a második (aki a világbajnoki csatában is feljött a második helyre), a Mercedesek pedig a nagyszerű harmadik és negyedik helyen zártak Russel, Hamilton sorrendben. Igaz, ehhez a szép eredményhez a Ferrarik kiesése is nagyon kellett.

Azerbajdzsáni Nagydíj végeredménye

F1-es pilóták pontversenyének állása az Azerbajdzsáni Nagydíj után

Konstruktőri világbajnokság állása az Azerbajdzsáni Nagydíj után

A 2022-es szezon a június 17. és 19. között megrendezésre kerülő Kanadai Nagydíjjal folytatódik.

  • Címkék:
  • F1