2021. július 15. | 16:12

A legendás márka a további évekre szóló megállapodás értelmében marad a Száguldó Cirkusz mezőnyében.

30 év távollétet követően 2018-ban visszatért az Alfa Romeo a Forma-1-be. A Sauberrel kötött technikai és kereskedelmi együttműködést követően az istállót is átnevezték – a friss bejelentés értelmében a közös történet újabb fejezettel folytatódik.

Az Alfa Romeo elmondása alapján ambiciózus célokat tűztek ki maguk elé, a fejlődést pedig évről-évre szeretnék elérni. 2022-ben jelentős változások lépnek életbe a Forma-1-ben, hiszen alapvetően új koncepcióra épülő autókkal, nagyobb abroncsokkal versenyeznek majd, a csapatoknak pedig szigorúbb költségvetései szabályok mentén kell gazdálkodniuk. Az Alfa Romeo jelenleg a mezőny hátsó szekciójában küzd a pontokért, a jövő évtől azonban ők is jelentős előrelépést várnak.

Az új megállapodás nem csak az autóversenyzéssel kapcsolatos feladatokra terjed ki, ugyanis a Sauber Motorsport és a Sauber Technology az Alfa Romeo közúti kínálatát érintő fejlesztésekbe is besegít majd.

„Örömmel jelenthetjük be, hogy folytatódik az együttműködés. Az Alfa Romeo remek partnernek bizonyult az elmúlt években, így izgatottan várjuk a közös munka következő fejezetét is. Az új szabályrendszernek köszönhetően komoly fejlődési lehetőség előtt állunk. Őszintén hiszem, hogy együtt nagy előrelépést érhetünk el” – fogalmazott Frederic Vasseur, az Alfa Romeo F1-es csapatfőnöke.

Az együttműködés hatásait ezentúl tehát az Alfa Romeo vállalat egyéb területein is lehet majd érezni. A Forma-1-es szereplés pedig elképesztő fejlesztési lehetőségeket tartogat, melyek tapasztalatai a közúti autók gyártási folyamataiban is megjelenhetnek.

„Mi egy komoly történelemmel rendelkező, olasz márka vagyunk. Az Alfa Romeo gyakorlatilag versenypályán és versenypályára született. Munkánkat a szenvedély és a kiválóságra törekvés ösztönzi. A Forma-1 a világ legmagasabb szintű kísérleti laboratóriuma, az itt megszerzett technológiai tapasztalatokat az elektromos átállás, és az egyéb gyártási folyamatok során hasznosíthatjuk” – tette hozzá Jean-Philippe Imparato, az olasz vállalat vezérigazgatója.

A hétvégi Brit Nagydíj előtt Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi eredményeinek köszönhetően az Alfa Romeo a nyolcadik helyen áll a konstruktőrök tabelláján. Az előttünk álló versenyhétvégén kerül sor az F1 történetének első sprintkvalifikációja, így a megszokottnál jobban érdemes figyelni a pénteki eseményeket is Silverstone-ban.

  • Címkék:
  • F1