2022. április 22. | 00:25

Kiderültek a részletek.

A héten különféle pletykák kaptak szárnyra annak kapcsán, hogy Sainz és a Ferrari nem tud megegyezni a spanyol szerződéshosszabbítása kapcsán. A hírek arról szóltak, hogy Sainz hosszútávú szerződést szeretne, az olasz csapat azonban csak egy évvel szerette volna meghosszabbítani a kontraktust.

Sainz szerint azonban nem volt semmilyen konfliktus, sőt, kifejezetten gördülékenyen zajlottak a tárgyalások. A Ferrari első hazai versenye előtt, Imolában már be is jelentették, hogy csapattársához, Charles Leclerchez hasonlóan Carlos Sainznak is 2024-ig érvényes immáron a szerződése.

Sainz a Ferrari ingjében
Sainz minden idegszálával a versenyzésre fókuszálhat | Fotó: Depositphotos

A spanyol elmondta, hogy a jól sikerült első ferraris évét követően nem volt nehéz megegyezni a folytatásról, hiszen mindkét félnek ez volt az érdeke. Örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy éppen a tifosi előtt jelenthették be a szerződéshosszabbítást. 

Sainz hozzátette, hogy kulcsfontosságú volt számára a stabilitás a McLarennél töltött két esztendőt követően. Az új megállapodás érdekében így összességében legalább négy évet tölthet a Ferrarinál, ez lesz pályafutása során a leghosszabb idő, amit ugyannál a csapatnál versenyezve tölthet.

A pontversenyben jelenleg harmadik pilóta elmondta, hogy rendkívül fontos számára az, hogy csak a versenyzésre és arra tudjon fókuszálni, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson, és ne kelljen azon aggódnia, hogy mit hoz a jövő. Állítása szerint biztos volt abban már a télen is, hogy meg fog történni a hosszabbítás, de az, hogy végül ez valóban megtörtént azért ad neki némi plusz lökést.

A spanyol csapattársa, Leclerc is megszólalt a hosszabbítás kapcsán. Csapattársát dicsérte, akit nem csak jó embernek, hanem kiváló pilótának is tart. Kapcsolatukat remeknek nevezte, továbbá annak kapcsán is örömét fejezte ki, hogy kettejük közül ő áll előrébb a szezon első három futamát követően. Annak ellenére, hogy verseny van köztük, együtt dolgoznak azon, hogy minél jobb legyen a Ferrari. Kiemelte, hogy fontos, hogy mindketten ugyanabba az irányba evezzenek. Ez így volt az elmúlt másfél évben, és úgy véli a monacói, hogy ennek már most látják az előnyeit.

Leclerc Sainzhoz hasonlóan szintén a stabilitásban látja a sikerek kulcsát és ez a záloga annak, hogy a lehető legmagasabban tudjon teljesíteni. A hosszútávú szerződést Leclerc is fontosnak véli az önbizalom és a közérzet szempontjából.

A hétvégén Leclerc és Sainz lesz a legesélyesebb arra, hogy a legjobb helyekért harcoljanak. Így lesz ez az ezúttal pénteken megrendezésre kerülő időmérő edzésen, a szombati sprint kvalifikáción és a vasárnapi futamon is, ám a meteorológiai előrejelzések szerint azért az időjárás is beleszólhat a dolgok alakulásába.

Nyitókép: Depositphotos

  • Címkék:
  • F1