Romain Grosjean és Kevin Magnussen is elhagyja a Haas istállót a 2020-as idény végén, az amerikai csapat így teljesen új pilótapárossal kezdi meg a következő F1-es idényt. A két versenyző közel négy évig voltak csapattársak a Haasnál, mellyel 2018-ban a konstruktőri bajnokság 5. helyén végeztek. Az idei szezon eddig azonban nem sikerült túl fényesen, eddig ugyanis Grosjean Nürburgringen szerzett egyetlen pontja áll a nevük mellett.

Grosjean és Magnussen közel négy évig voltak csapattársak a Haasnál
Grosjean és Magnussen közel négy évig voltak csapattársak a Haasnál

A Haas csapatánál így mindkét ülés nyitottá vált, ezekre a Ferrari akadémiájának Forma-2-ben pallérozódó tehetségei – Mick Schumacher, Calum Ilott és Robert Shwartzman – valamint a jelenleg szerződés nélkül álló Sergio Perez és Nico Hülkenberg is pályázhatnak.

A két távozó pilóta a közösségi médiában jelentette be a hírt ma reggel.

„Az utolsó fejezet lezárult, a történet ezzel véget ért. Az első naptól kezdve itt voltam a Haasnál. Az elmúlt években hullámhegyeken és völgyeken mentünk keresztül, 92 futamon 110 pontot szereztünk. Fantasztikus utazás volt, rengeteg tanultam, jobb versenyző vált belőlem. Remélem, hogy segíteni tudtam a csapatnak, minden jót kívánok nekik a jövőben” - írta Facebook-oldalán Grosjean.

„A 2020-as lesz az utolsó évem a Haas Forma-1-es csapatánál. Négy éven át remekül éreztem itt magam, nagyszerű utat jártunk be együtt. Egy teljesen új csapat részévé válni komoly kihívás, ám én élveztem minden percét. Remek tapasztalatokat szereztem, ennek segítségével jobb versenyzővé válhattam. Szeretnék köszönetet mondani Gene Haasnak és a teljes csapatnak. Köszönöm, hogy bíztak bennem. A jövőbeli terveimen még dolgozom. Az idei szezonból még hat futam van hátra, szeretnék mindent beleadni, hogy pozitívan zárhassuk az évet” - közölte Magnussen.