69 pont. Ennyi a címvédő Lewis Hamilton előnye csapattársával, a finn Valtteri Bottasszal szemben. A Forma-1 hatszoros világbajnoka azonban nem mehet biztosra, hiszen a 2020-as év a koronavírus-járvány miatt őrült dolgokat hozott, és hozhat.

A Forma-1 idei szezonjában eddig 11 futamot rendeztek, ezek közül hétszer Lewis Hamiltont intették le elsőként. További két alkalommal állhatott dobogóra, és az összes versenyen pontot szerzett. A brit pilóta elképesztően kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően jó úton halad hetedik világbajnoki címének megszerzése felé. Hamilton azonban óvatos, hiszen a Mercedes csapatát is utolérte a koronavírus, így ő sem dőlhet hátra – noha előnye tudatában nyugodtan meg is tehetné.

„Sok van még hátra az idei szezonból. A Red Bull és a Renault formája is rengeteget javult, csökkent köztünk a távolság. Továbbra is keményen kell dolgoznunk. Nem gondoltam volna, hogy a most következő hétvége előtt ekkora előnyöm lesz. Vigyáznom kell az egészségemre, ebben az őrült világjárványban ugyanis bármi megtörténhet. Összpontosítanom kell a versenyzésre, hogy a múlt hétvégihez hasonló eredményeket érhessek el” - fogalmazott a világbajnoki pontversenyben éllovas Hamilton.

Hamilton

A Mercedes versenyzője a Nürburgringen beállította Michael Schumacher rekordját, miután megszerezte pályafutása 91. Forma-1-es győzelmét. Hamiltont mélyen megérintette ez a fantasztikus eredmény, ám gyorsan leszögezte, hogy a siker nem egyedül az ő érdeme.

„Gondolok azokra az emberekre, akik segítettek nekem idáig eljutni. Stephen Lord, a versenymérnöki csapat koordinátora minden egyes Forma-1-es versenyemen velem volt. Jött velem a McLarentől a Mercedeshez, így mind a 91 futamgyőzelemnek együtt örülhettünk. Ami igazán számít, hogy kiváló emberekkel körülvéve tehettem meg ezt az utat. A rekordbeállítás egy fantasztikus dolog, ám látni kell a mögötte lévő csapatmunkát is. Elképesztően hálás vagyok a Mercedesnek, hogy lehetőséget adott egy 13 éves fekete fiúnak, és folyamatosan támogattak engem” - tette hozzá Hamilton.