Az időmérő edzés

Ahogyan azt korábban megírtuk, némi meglepetésre Verstappen nyerte az időmérő edzést Hamilton, Perez és Bottas előtt. Bottas azonban csak a kilencedik helyről indulhatott, mivel hátrasorolásos büntetést kapott motorcsere miatt.

A futam

A 42. Amerikai Nagydíjon Hamilton sokkal jobban rajtolt Verstappennél. Bár a holland megpróbálta leterelni a pályáról brit vetélytársát, Hamilton kemény volt és sikerrel befordult Verstappen előtt. Nagy igyekezetében Verstappen le is csúszott a pályáról, így egy rövid időre Perez is megelőzte, ám miután nem tudta Hamiltont veszélyeztetni, visszaadta a pozícióját Verstappennek.

Az első kerékcseréket az élmenők közül Verstappen vállalta be, így sikeresen alávágott Hamiltonnak. A brit csak a 14. körben jött a boxba, Verstappen pedig 6,5 másodperces előnnyel visszavette a vezetést.

Verstappen, Hamilton, Perez, Leclerc, Bottas, Ricciardo, Sainz, Norris, Vettel és Stroll haladt pontszerző helyen ekkor az első tízben.

Bottas mellett csak a két Aston Martin nem volt ekkor még kint kerékcserén.

A 15. kötben Gaslynak fel kellett adnia a futamot, a hátsó felfüggesztése eltört. A huplis egyenes és a keresztbordák okozhatnak ilyen jellegű sérülést.

Bottas egy körrel később járt a boxban, Cunoda mögé ért vissza a 11. pozícióba. Bár a Mercedes az első szabadedzés alapján nagyon erősnek tűnt és az időmérő alapján sem utalt semmi arra, hogy probléma lenne az Ezüst Nyilakkal, Bottasnak nem sikerült előre törnie, az 5 rajthelyes büntetése következtében beleszürkült a középmezőnybe. A Red Bull minden szempontból kedvezőbb helyzetben volt, hiszen a mellett, hogy Verstappen vezette a futamot, Perez a harmadik helyről taktikai fenyegetést jelentett Hamilton és a Mercedes számára.

A Verstappen és Hamilton közötti bő hat másodperces különbség állandósulni látszott, hasonló lemaradással követte Hamiltont Perez. Leclerc lemaradása Verstappenhez képest már 22, Ricciardoé pedig bő 31 másodperc volt a 18. körben.

A 20. körben Bottas ültette be a hintába Cunodát, így a finn a nyolcadik, Cunoda a kilencedik helyről folytathatta a körözést. Időközben kiállt kerékcserére a két Aston Martin is.

Verstappen mögött Hamilton, Perez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, Norris, Bottas, Cunoda és Räikkönen haladt pontszerző helyen.

Alonso és Giovinazzi fergeteges csatát vívott a 11. helyért, ami bár nem pontszerző pozíció, de kétség sem férhet ahhoz, hogy mindkét pilóta beleadott mindent, hogy minél előrébb végezzen. Kettejük tusakodásából végülis a spanyol jött ki jobban.

Eközben Hamilton szép lassan lefaragta a Verstappennel szembeni hátrányát 3 másodpercre a 26. körre. A brit a középső szektorban tudott gyorsabbnak bizonyulni a hollandnál. Perez továbbra is bő 11 másodperces távolsággal követte márkatársát, míg mögöttük a pontszerzők sorrendje nem változott.

A 30. körben Verstappen másodjára is kiállt kerékcserére, így a Mercedes nem tudott alávágni a Red Bullnak. 26 kör volt még ekkor hátra, szép sorjában jöttek a többiek is, jött Sainz, Perez, Ricciardo és Norris is érkezett egy körön belül. Persze többen is elnyújtott stratégiával dolgoztak, arra játszva, hogy a végén egy rövid etapon gyorsabbak tudnak lenni mint azok, akik már több kör óta használják az abroncsaikat.

Húsz körrel a vége előtt Hamilton, Verstappen, Perez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, Bottas, Norris, Vettel és Cunoda haladt pontszerző helyen, a legjobb tízbe jutásra még Räikkönnennek és Alonsónak volt reális esélye.

Hamiltont a 37. kör végén hívták ki a boxba, így nyolc körrel tovább ment mint riválisa. Verstappen előnye 7,8 másodperc volt ekkor, de a britnek sokkal frissebbek voltak az abroncsai. A Mercedes stratégái úgy számoltak, hogy az utolsó három körben lehet esélye majd Hamiltonnak arra, hogy megelőzze Verstappent.

A Verstappen és Hamilton közötti különbség azonban nemhogy csökkent, hanem nőtt körülbelül egy másodpercet a 40. körre. Hamilton ekkor rákapcsolt és 7,3 másodpercre faragta hátrányát a következő kör végére. Sőt, újabb egy körrel később már közel 6 másodperc volt csupán a különbség a két bajnokesélyes között.

A 42. körben Ocon műszaki meghibásodás miatt feladta a futamot. Sainz eközben Ricciardót próbálta megelőzni. Sainz külső íven próbálta megelőzni az ausztrált, össze is értek a hátsó kerekeik, de mindketten a pályán maradtak.

Hamilton némileg visszafogottabb ütemben, de folyamatosan faragott hátrányán. A 46. körben már kevesebb mint 3 másodperc volt a hátránya a hétszeres bajnoknak Versatappennel szemben. Bár a pályán még mindig Verstappen volt előrébb, nagyon úgy tűnt, hogy csak idő kérdése, hogy mikor fogja megelőzni vetélytársát Hamilton, akkora volt a tapadásbeli előnye.

Öt körrel a vége előtt Verstappen és Hamilton között 1,7 másodperc volt a különbség. Mögöttük Perez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, Bottas, Norris, Cunoda és Räikkönen haladt a top 10-ben.

Az 52. körben Alonso kiállt, így egyik Alpine sem fejezte be az Amerikai Nagydíjat. Lévén hogy már nem sok esélye volt a pontszerzésre, ez semmin sem változtatott.

Hamilton időközben 1,9 másodperces hátrányból követte Verstappent. Hibára nem volt lehetősége egyik félnek sem. Räikkönen azonban hibázott, eldobta a vasat műszaki hiba nélkül, így pontszerző helyét Vettel örökölte meg. A kérdés továbbra is az volt három körrel a vége előtt, hogy Hamilton le tudja-e dolgozni immáron 1,5 másodperces hátrányát, és meg tudja-e előzni fő bajnoki ellenlábasát, Verstappent?

Hollywoodi forgatókönyvírók sem írhattak volna ennél izgalmasabb végjátékot. Két körrel a vége előtt közel került Hamilton ahhoz, hogy DRS távolságon belülre kerüljön, de Verstappen tartotta az 1,1 másodperces előnyét. Hamilton elfékezte magát, így 1,6 másodpercre ugrott a különbség köztük. Mick Schumacher úgy tűnt, elegánsan elengedte Verstappent és Hamiltont, az élmenők között lévő távolság azonban 9 tizedre csökkent. A végére maradt a legkomolyabb izgalom!

Verstappennek sikerült azonban kiautóznia némi előnyt az első szektorban, övé volt a leggyorsabb első szektor, így Hamilton nem nyithatta a DRS-t az egyenesben. A lélegzetvételnyi előny kitartott a végéig, Verstappen megnyerte az Amerikai Nagydíjat, Hamiltonnak pedig be kellett érnie a második hellyel és a leggyorsabb körért járó bónuszponttal. Verstappen hat ponttal vezette a pontversenyt az austini futamot megelőzően, előnye 12 pontra nőtt. A dobogó alsó fokára Perez állhatott fel, pontot szerzett még Leclerc, Ricciardo, Sainz, Bottas, Norris, Cunoda és Vettel is.

Öt futam van még hátra, hihetetlenül izgalmasnak ígérkezik a szezon hátralévő része. Mindkét bajnokesélyes odatette magát, fair csatát láthattunk, bízzunk benne, hogy a pályán fog eldőlni az, hogy ki lesz a 2021-es szezon bajnoka!

A 2021-es Amerikai Nagydíj végeredménye

  1. Max Verstappen (Red Bull) 25 pont
  2. Lewis Hamilton (Mercedes) +1.333 19 pont
  3. Sergio Perez (Red Bull) +42.223 15 pont
  4. Charles Leclerc (Ferrari)  +52.246 12 pont
  5. Daniel Ricciardo (McLaren) +1:16.854 10 pont
  6. Valtteri Bottas (Mercedes) +1:20.128 8 pont
  7. Carlos Sainz (Ferrari)+1.23.545 6 pont
  8. Lando Norris (McLaren) +1.24.395 4 pont
  9. Cunoda Júki (AlphaTauri) +1 kör 2 pont
  10. Sebastian Vettel (Aston Martin) +1 kör 1 pont
  11. Antonio Givoinazzi (Alfa Romeo) +1 kör
  12. Lance Stroll (Aston Martin) +1 kör
  13. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) +1 kör
  14. George Russell (Williams) +1 kör
  15. Nicholas Latifi (Williams) +1 kör
  16. Mick Schumacher (Haas) +2 kör
  17. Nikita Mazepin (Haas) +2 kör
  18. Fernando Alonso (Alpine) kiesett
  19. Esteban Ocon (Alpine) kiesett
  20. Pierre Gasly (AlphaTauri) kiesett

Az F1-es versenyzők élmezőnyének állása:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 287,5 pont
  2. Lewis Hamilton (Mercedes) 275,5 pont
  3. Valtteri Bottas (Mercedes) 185 pont
  4. Sergio Perez (Red Bull) 150 pont
  5. Lando Norris (McLaren) 149 pont
  6. Charles Leclerc (Ferrari) 128 pont
  7. Carlos Sainz (Ferrari) 122,5 pont
  8. Daniel Ricciardo (McLaren) 105 pont
  9. Pierre Gasly (AlphaTauri) 74 pont
  10. Fernando Alonso (Alpine) 58 pont

Az F1-es csapatok pontversenyének élmezőnye:

  1. Mercedes 460,5 pont
  2. Red Bull 437,5 pont
  3. McLaren 254 pont
  4. Ferrari 250,5 pont
  5. Alpine 104 pont