A Forma-1-es Toszkán Nagydíj lesz az első olyan versenyhétvége a 2020-as szezonban, ahová nézőket is beengednek majd. Naponta 2880-an válthatnak jegyet a mugellói pályára. A koronavírus-járvány miatt az eddigi összes futamot zárt kapuk mögött rendezték. Az F1 hivatalos döntéshozói abban bíznak, hogy Mugello után a többi helyszínen is jelen lehetnek a szurkolók. A Toszkán Nagydíj lesz a Ferrari 1000. versenye a Száguldó Cirkuszban.

„A nagydíjhétvége mindhárom napján egységesen 2880 embert engedhetünk be a pályára. 1000 belépőt a Tribuna Centrale lelátórészre, 1000 jegyet a Tribuna Materassi szektorba lehet megvásárolni. A Scuderia Ferrari klubtagoknak 880 jegyet különítettünk el, ők a Tribuna 58 szektorban foglalhatnak helyet. Részletes tervet dolgoztunk ki, mely tartalmaz minden COVID-19-cel kapcsolatos megelőző intézkedést, ezzel garantálva a résztvevők egészségét és biztonságát. A jegyvásárlás szeptember 1-jén, kedden veszi kezdetét” - áll a Mugello Versenypálya által kiadott közleményben.

Sajtóhírek szerint az Orosz Nagydíjon akár félház is lehet, a szervezők ugyanis 30 ezer nézőt szeretnének beengedni Szocsiban. A Portugál Nagydíjnak első ízben otthont adó Portimaóban akár 50-60 ezren is lehetnek a lelátókon. A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat viszont biztosan zárt kapuk mögött rendezik meg december közepén, az azt megelőző bahreini futamok beengedési szabályairól még zajlanak az egyeztetések.

F1 szurkolók

A Ferrarinak illene összeszednie magát a következő futamokra. Az előttünk álló két hétvégén hazai pályán szereplő olasz istálló kiábrándító eredménnyel zárta a Belga Nagydíjat. Sem Charles Leclerc, sem pedig Sebastian Vettel nem jutott be az időmérő edzés 3. szakaszába, valamint a futamon is mindketten pont nélkül maradtak. Tavaly Leclerc Spában és Monzában is nyerni tudott, ehhez idén egy kisebb csodának kellene történnie.