2020. november 17. | 19:57

A Ferrari monacói pilótája az utolsó körben feljött a második pozícióba, majd hibázott, és végül a negyedik helyen ért célba Isztambulban.

Lewis Hamilton sikerével zárult a 2020-as Forma-1-es Török Nagydíj. A Mercedes brit pilótája Isztambulban bebiztosította hetedik világbajnoki címét, ezzel az örökranglistán beérte a legendás Michael Schumachert. Az elképesztően nehéz körülmények között lezajlott vasárnapi versenyen azonban nem csak róla, hanem a Racing Point színeiben remeklő Sergio Perezről, illetve a Ferrari pilótáiról is szólt.

Hamiltont már rég leintették, miközben mögötte még zajlott a küzdelem a második pozícióért. Charles Leclerc egy ponton Perez elé került, majd három kanyarral a vége előtt elfékezte magát, amivel még a dobogóról is lemaradt, ugyanis csapattársa, Sebastian Vettel is megelőzte. A monacói pilóta rendkívül dühösen reagálta le a helyzetet a csapatrádión, amit ide kattintva meg is hallgathatsz.

„Sz*r munkát végeztem, sz*r munkát végeztem, sz*r munkát végeztem, ki****tt sz*r munkát végeztem” - ismételgette Leclerc, miközben a mérnöke próbálta őt nyugtatni.

Leclerc aztán olaszul is folytatta saját maga szidalmazását. A monacói úgy érezte, hogy legalább annyira ostoba hibát vétett, mint a 2019-es Azeri Nagydíj időmérő edzésén. Leclerc nem feledkezett meg csapattársa remek teljesítményéről, és gratulált Sebastian Vettel harmadik helyéhez, akinek az önbizalmán nagyot lendíthet, hogy egy ilyen rendkívül gyenge szezonban is a dobogóra állhatott.

Charles Leclerc frusztrációja abszolút érthető, ám a negyedik hellyel sincs oka a szégyenkezésre, hiszen ezt a Török Nagydíjat elég nehéz lett volna hiba nélkül teljesíteni.

  • Címkék:
  • F1