2022. május 21. | 17:48

2013 óta először fordul elő, hogy nem egy Mercedes indulhat az első rajtkockából Barcelonában.

Q1

A kvalifikáció első szakaszában Charles Leclerc érte el a legjobb köridőt 1:19:861-gyel. Mögötte 31 ezreddel lemaradva csapattársa Carlos Sainz, valamint a világbajnoki címvédő, Max Verstappen végzett kicsit több mint 2 tizedes hátránnyal. A Q1 legnagyobb meglepetését a hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso szolgáltatta, aki mindössze a 17. legjobb időt érte el, így nem vehetett részt a folytatásban. A spanyol veterán mellett a két Williams és a két, jelentős átalakításon átesett Aston Martin sem tudott továbbjutást érő köridőt produkálni.

Ők búcsúztak a Q1 végén:

  • Sebastian Vettel (Aston Martin)
  • Fernando Alonso (Alpine)
  • Lance Stroll (Aston Martin)
  • Alexander Albon (Williams)
  • Nicholas Latifi (Williams)

Q2

A Q2-ben Verstappen ugrott az élre 1:19.18-es idővel. A holland mögött Sainz, és a két Mercedes zárt, George Russell – Lewis Hamilton sorrendben. Pályaelhagyás miatt Lando Norris legyorsabb körét az utolsó pillanatban elvették, így végül Mick Schumacher F1-es pályafutása során először tudta beverekedni magát a Q3-ba.

Ők búcsúztak a Q2 végén:

  • Lando Norris (McLaren)
  • Esteban Ocon (Alpine)
  • Cunoda Júki (AlphaTauri)
  • Pierre Gasly (AlphaTauri)
  • Csou Kuan-jü (Alfa Romeo)

Q3

A zárószakaszban az első ütésváltást követően Verstappen, Sainz, Perez volt a sorrend. Leclerc a célegyenest megelőző sikánban hibázott, megpördült, így a monacóinak csak egyetlen dobása maradt a pole pozíció megszerzésére.

Az utolsó ütésváltásra Leclerc gurult ki elsőként a pályára, és egy brutális, 1:18.750-es köridővel az élre ugrott. Verstappent technikai problémák hátráltatták, így nem tudott válaszolni riválisa eredményére, maradt a második pozícióban. A harmadik rajtkockát Sainz szerezte meg, mellőle pedig az utolsó pillanatban hatalmasat autózó Russell várhatja majd a piros lámpák kialvásának pillanatát. A harmadik sorból Perez és Hamilton indulhat, míg mögöttük Bottas, Magnussen, Ricciardo és Schumacher sorrendben állhatnak majd fel a versenyzők a Spanyol Nagydíj rajtrácsára. Leclerc idei negyedik, pályafutása 13. első rajtkockáját szerezte.

A Spanyol Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  1. Charles Leclerc (Ferrari) 1:18.750
  2. Max Verstappen (Red Bull Racing) +0.323
  3. Carlos Sainz (Ferrari) +0.416
  4. George Russell (Mercedes) +0.643
  5. Sergio Perez (Red Bull Racing) +0.670
  6. Lewis Hamilton (Mercedes) +0.762
  7. Valtteri Bottas (Alfa Romeo) +0.858
  8. Kevin Magnussen (Haas) +0.932
  9. Daniel Ricciardo (McLaren) +1.547
  10. Mick Schumacher (Haas) +1.618
  11. Lando Norris (McLaren)
  12. Esteban Ocon (Alpine)
  13. Cunoda Júki (AlphaTauri)
  14. Pierre Gasly (AlphaTauri)
  15. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo)
  16. Sebastian Vettel (Aston Martin)
  17. Fernando Alonso (Alpine)
  18. Lance Stroll (Aston Martin)
  19. Alexander Albon (Williams)
  20. Nicholas Latifi (Williams)
  • Címkék:
  • F1