Az első Forma-1-es futamgyőzelmét ünneplő Carlos Sainz mellett talán Mick Schumacher lehetett a legboldogabb a Brit Nagydíj után. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát a 8. pozícióban intették le, amiért 4 világbajnoki pont jár. A Haas pilótája karrierje során először végzett a legjobb 10 között F1-es futamon.

Mick Schumacher számára nem sikerült túl jól a szombati időmérő edzés, ugyanis csak a 19. rajtkockába kvalifikálta magát. A vasárnapi futam kaotikus történései azonban a kezére játszottak, a verseny utolsó köreiben a címvédő Max Verstappennel csatázott a hetedik helyért.

A pontszerzésnek köszönhetően talán elcsendesednek a fiatal német felé megfogalmazott kritikák. Schumacher a 2022-es idényben már két csúnya balesettel borzolta a kedélyeket, mindkét leamortizált karosszériával súlyos anyagi veszteséget okozva a Haas csapatának.

„Összességében elégedettek lehetünk a felzárkózásommal. Mondtam, hogy megvan a tempónk, a mai versenyen ezt sikerült megmutatnunk. Nagyszerű eredmény ez a csapat számára, hiszen mindkét autó pontszerző helyen ért célba. Nyilván nekem személy szerint is rengeteget jelent ez a pontszerzés, talán végre eltűnnek a problémákat firtató újságírói kérdések, és végre csak a versenyzésre figyelhetek” – mondta Mick Schumacher a verseny után a Forma-1 hivatalos weboldalának.

Mick Schumacher nyilatkozik
Mick Schumacher válláról komoly teher került le | Fotó: Depositphotos

A futamot követően Sebastian Vettel egy öleléssel köszöntötte Schumachert. A négyszeres világbajnok a legjobb helyről élvezhette Mick Schumacher és Max Verstappen csatáját.

„Gyakorlatilag üvöltöttem az autóban: „Gyerünk Mick, kapd el!” Nagyon örülök az eredményének, szerintem régóta rászolgált már egy ilyen sikerre” – tette hozzá Vettel.

A legendás Michael Schumacher a 2012-es Brazil Nagydíjon pontszerző helyen ért célba, a futamot követően pedig végleg befejezte F1-es pályafutását. 10 évet kellett várnunk arra, hogy ismét legyen Schumacher nevű pontszerző a Forma-1-ben.