Rac(H)er néven női autóversenyzők felzárkóztatásáról szóló programot indít az Alpine. A kezdeményezés keretében 2027-ig 30 százalékkal kívánják növelni a hölgyek arányát a mérnökök között. Az Alpine-nál jelenleg a munkavállalók csupán 12%-a nő, ez az arány a Forma-1-es csapatra nézve 10 százalék.

A Fernando Alonsót is foglalkoztató istálló programját számos szervezet, köztük a Párizsi Agykutató Intézet is támogatja. A képzésben résztvevő tehetséges versenyzők a mentális és fizikai felkészítés segítségével elindulhatnak a Forma-1 felé vezető úton. A program célja, hogy a hölgyeknek az urakéhoz hasonló előre jutási lehetőséget biztosítsanak.

Az Alpine akadémiáján dolgozik mentorként többek között Alice Powell, aki négyszeres győztesnek mondhatja magát a W Series sorozatban.

A program részeként az Alpine támogatja a tudományok, technológia, mérnöki tudás és matematika oktatásához kapcsolódó kezdeményezéseket, melyek során oktatási intézményekkel együttműködésben próbálják népszerűsíteni a fent említettekre épülő szakmákat. Ezzel együtt az Alpine dolgozói is kapnak képzést a női munkavállalók támogatásához, az elképzelések szerint a fiatalok útját mentorok egyengethetik majd a jövőben. Az Alpine törekvéseit az F1, az FIA Női Autóversenyzők Bizottsága, illetve a „Girls on Track” program is támogatja.

„A Rac(H)er programmal szeretnénk erősíteni a teljesítményalapú elbírálást, és nem csak javítanánk a statisztikai adatokon. Egy egyedülálló, hosszútávú keretrendszert dolgoztunk ki, mely az Alpine dolgozóinak elkötelezettségén alapul. Az Alpine igazgatótanácsának fele nő, nem azért, mert valamilyen kvótának akarunk megfelelni, hanem azért, mert ők a szakterületük legjobbjai” – fogalmazott Claire Mesnier, az Alpine HR igazgatója.

Márciusban Aseel Al Hamad és Abbi Pulling Szaúd-Arábiában vezethették az Alpine Forma-1-es autóját. Ők ketten voltak az első nők, akik ezt az arab ország területén megtehették.

„Forma-1-es csapatként és a Renault Csoport tagjaként feladatunk, hogy erősségünkké váljon az elfogadás és a sokféleség. Tisztában vagyunk azzal, hogy jelentős átalakulásra van szükség a sportban és az iparágban egyaránt, hogy a tehetséges emberek szabadon fejlődhessenek” – tette hozzá Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója.