2026. július 26. | 19:12

Antonelli összetettben növelte az előnyét. A sokáig éllovas Piastrinak fel kellett adnia a futamot.

Jelentős eltérések voltak a rajtrács és az időmérő edzésen megszerzett pozíciók között. Az élről valóban a pole pozícióba kvalifikáló Lando Norris indult, megtörve ezzel a Mercedes idei hegemóniáját az időmérő edzések tekintetében.

Lewis Hamilton, aki eredetileg a második helyről startolhatott volna, három helyes rajtbüntetést kapott. Így járt az a Kimi Antonelli is, aki a negyedik helyet csípte meg szombaton. A hétszeres bajnok Oscar Piastri feltartása, a pontverseny éllovasa pedig a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt kapott megrovást.

A piros lámpák kialvását tehát Lando Norris mellől Charles Leclerc várta, a második sorból pedig Oscar Piastri és Max Verstappen rugaszkodhatott el. Lewis Hamilton az ötödik, George Russell a hatodik, Kimi Antonelli pedig a hetedik helyről startolt.

A rajtnál Russell beragadt, az élre pedig a McLaren kettőse állt. Hamarosan azonban Piastri megelőzte Norrist, aki túl szélesen vette az egyik kanyart. Sokáig Piastri vezetett, ám a jobb tempóval rendelkező Norris a boxkiállásoknál megelőzte. Az ausztrál néhány körrel azt követően, hogy ütközött a lekörözött Sainz-cal, kénytelen volt feladni a futamot.

Sok izgalmat nem hozott a verseny, főként taktikai csata zajlott a pályán. Norris rendkívül magabiztosan nyert, Verstappen pedig senkitől sem zavartatva futott be másodikként. A harmadik helyen Antonelli végzett, míg a negyedikként leintett Hamilton boxutcai gyorshajtás miatt kapott egy 5 másodperces időbüntetést, így papíron Leclerc előtte zárta a versenyt.

A 2026-os Magyar Nagydíj végeredménye:

  1. Lando Norris (McLaren) 25 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull Racing) 18 pont
  3. Kimi Antonelli (Mercedes) 15 pont
  4. Charles Leclerc (Ferrari) 12 pont
  5. Lewis Hamilton (Ferrari) 10 pont
  6. Isack Hadjar (Red Bull Racing) 8 pont
  7. George Russell (Mercedes) 6 pont
  8. Liam Lawson (Racing Bulls) 4 pont
  9. Nico Hülkenberg (Audi) 2 pont
  10. Arvid Lindblad (Racing Bulls) 1 pont
  11. Gabriel Bortoleto (Audi)
  12. Pierre Gasly (Alpine)
  13. Lance Stroll (Aston Martin)
  14. Fernando Alonso (Aston Martin)
  15. Franco Colapinto (Alpine)
  16. Esteban Ocon (Haas F1 Team)
  17. Alexander Albon (Williams)
  18. Carlos Sainz (Williams)
  19. Oliver Bearman (Haas F1 Team)
  20. Oscar Piastri (McLaren)
  21. Sergio Pérez (Cadillac)
  22. Valtteri Bottas (Cadillac)

A pilóták pontversenyének élmezőnye:

  1. Kimi Antonelli (Mercedes) 219 pont
  2. Lewis Hamilton (Ferrari) 169 pont
  3. George Russell (Mercedes) 160 pont

A csapatok pontversenyének élmezőnye:

  1. Mercedes 379 pont
  2. Ferrari 307 pont
  3. McLaren 220 pont
Depositphotos