2025. június 16. | 00:36

Az utolsó körökben fontos pontokért csatázott Piastri és Norris, a brit kiesett a tusakodást követően.

A Kanadai Nagydíj időmérő edzése rendkívül izgalmasan alakult. Végül a Mercedes versenyzője, George Russell szerezte meg a pole pozíciót a címvédő Max Verstappen előtt. A világbajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastri csak a harmadik helyre kvalifikálta magát, mellőle Kimi Antonelli várta a piros lámpák kialvását.

A rajtnál az élmezőnyben egyetlen helycsere történt, Antonelli megelőzte Piastrit. Ezt követően hosszú körökön át semmi említésre méltó nem történt. Piastri és Leclerc eltérő stratégiával versenyzett, mint a mezőny többsége, ám végül ők sem vállalták be az egy kiállást.

Már-már úgy tűnt, hogy unalomba fullad a verseny, amikor az utolsó néhány körre felélénkültek az események. Továbbra is Russell haladt az élen Verstappen és Antonelli előtt, ám a McLaren kettőse harcba szállt a dobogóért. Piastri felzárkózott Antonellire, közben Norris pedig Piastrira.

Négy körrel a leintés előtt Piastri néhány centivel haladt Norris előtt, amikor Norris megpróbált bebújni mellé a belső íven a célegyenesben. Nem volt azonban a manőverhez elég hely, Norris nekiment Piastri bal hátsó kerekének. Piastri gond nélkül tovább tudott menni, Norrisnak viszont leszakadt az első vezetőszárnya és kitört a bal első kereke, így fel kellett adnia a futamot.

A hátra lévő köröket a biztonsági autó mögött fejezte be a mezőny. Norris azonnal elismerte a hibáját a csapatrádión keresztül, nem is vizsgálták az esetet. Bár a futamot Russell nyerte, a világbajnokságot vezető Piastri számára igazán remekül alakultak a dolgok, hiszen le tudta rázni magáról a pontversenyben márkatársát és Verstappen sem hozott rajta túl sok egységet.

A csapatok pontversenyében továbbra is óriási fölénnyel vezet a McLaren. A második helyen immáron a Mercedes tanyázik, amely azzal, hogy mindkét versenyzője dobogós helyen végzett, megelőzte a Ferrarit.

A 2025-ös Kanadai Nagydíj végeredménye:

  1. George Russell (Mercedes)
  2. Max Verstappen (Red Bull)
  3. Kimi Antonelli (Mercedes)
  4. Oscar Piastri (McLaren)
  5. Charles Leclerc (Ferrari)
  6. Lewis Hamilton (Ferrari)
  7. Fernando Alonso (Aston Martin)
  8. Nico Hülkenberg (Sauber)
  9. Esteban Ocon (Haas)
  10. Carlos Sainz (Williams)
  11. Oliver Bearman (Haas)
  12. Cunoda Júki (Red Bull)
  13. Franco Colapinto (Alpine)
  14. Gabriel Bortoleto (Sauber)
  15. Pierre Gasly (Alpine)
  16. Isack Hadjar (RB)
  17. Lance Stroll (Aston Martin)
  18. Lando Norris (McLaren)
  19. Alexander Albon (Williams)
  20. Liam Lawson (RB)

A pilóták pontversenyének élmezőnye:

  1. Oscar Piastri (McLaren) 198 pont
  2. Lando Norris (McLaren) 176p
  3. Max Verstappen (Red Bull) 155p

A csapatok pontversenyének élmezőnye:

  1. McLaren 374 pont
  2. Ferrari 199p
  3. Mercedes 183p
Depositphotos