2021. augusztus 30. | 15:50

Az időjárás nem tette lehetővé azt, hogy valódi verseny legyen a legendás pályán.

Az időmérő

Az időmérő edzés kezdetét elhalasztották az esőzés miatt. Negyed óra elteltével aztán megkezdhették a pilóták a gyorsköreiket. Lényegében semmilyen meglepetést nem hozott a Q1. A Q2-ben búcsúzott a két Ferrari mellett Fernando Alonso is, akinek csapattársa, Ocon beverekedte magát a legjobb tízbe.

A Q3 során újból intenzívebb lett az eső. Vettel szerint félbe kellett volna szakítani az időmérő edzést, ám ilyen döntés nem született. Norris az Eau Rouge után falnak csapta a McLarent, pedig akár még az időmérő megnyerésére is lett volna esélye. Piros zászlóval megszakították a Q3-at, de maradt még idő egy parádés végjátékra.

Átmeneti esőgumikon lehetett a legjobb időt autózni. Először Hamilton állt az élre, ám Russell elképesztő körrel átvette a vezetést. Verstappen azonban még nála is jobb kört rakott össze, így övé lett a Pole pozíció. Ricciardo futott be a negyedik helyre, míg a harmadik sorból Vettel és Gasly, a negyedikből pedig Perez és Bottas várhatta vasárnap a piros lámpák kialvását.

A futam

Sergio Perez drámájával kezdődött a vasárnap, aki az egyik kanyart elvétve a falnak csapta autóját az előtt, hogy felállhatott volna a rajtrácsra. Maradt azonban esélye arra, hogy részt vegyen a futamon, ugyanis az extrém heves esőzés miatt 25 perces késéssel kezdték meg a felvezető kört a pilóták. A Red Bull szerelői ez idő alatt orvosolták a problémákat, így utolsóként a mezőny után gördülhetett ki a boxból Perez.

 

 

A felvezető kör alatt belehallgathattunk, mit gondolnak a pilóták a körülményekről. Az élen haladó Max Verstappen versenyzérsre alkalmasnak találta a pályát, míg Russell arra panaszkodott, hogy az ötös kanyarban nem lát semmit.

Az összetettben harmadik helyen álló Lando Norris azután, hogy az időmérőn összetörte az autót, majd 5 rajthelyes büntetéssel sújtották váltócsere miatt, érthetően a háta közepére sem kívánta a futamot, egyértelműen az ellen volt, hogy elindítsák a versenyt. Ricciardo is jónak tartotta a döntést, Verstappen pedig azt mondta, hogy bár szerinte nem olyan rossz a helyzet, megérti a piros zászlót.

 

 

A kör végén a biztonsági autó mögött a boxba hajtottak Verstappenék, mivel piros zászlóval megszakították a futamot, amely lényegében tehát el sem kezdődött.

A mindenre elszánt fanatikusok számára hosszú várakozás következett. A bizonytalan várakozás alatt a pilóták és a csapatfőnökök adtak interjút.

Nyolc perc híján három órás várakozást követően aztán újra felsorakoztak a safety car mögé az autók a boxban, hogy újra megkíséreljenek valamit, ami versenyzéshez hasonlít. Eközben megjelent egy visszaszámláló, mely 60 percről indult el, lévén, hogy a futamoknak van egy maximális hosszúsága, függetlenül attól, hogy milyenek az időjárási körülmények.

A biztonsági autó végül bent maradt az újabb felvezető kör végén, így továbbra is mögötte köröztek a versenyzők arra várva, hogy javuljanak valamelyest a kondíciók. A kondíciók azonban úgy tűnt, nem hogy nem javulnak, hanem egyenesen romlanak.

Ennek okán aztán kilenc percnyi körözést követően piros zászlóval megszakították a versenyt. A visszaszámláló azonban tovább ketyegett, így egyre kevesebb esélye maradt annak, hogy bármiféle kerék a kerék elleni csatát láthat majd a publikum.

Kevesebb mint 33 perc volt hátra, amikor megszületett a végső döntés: a versenyt nem lehet elindítani, így lezártnak lehetett tekinteni a Belga Nagydíjat.

Max Verstappen valós versenyzés nélkül nyerte a futamot Russell és Hamilton előtt. A Red Bullosok elégedetten pacsiztak, náluk talán csak Russell volt boldogabb, aki meglehetősen furcsa körülmények között de megszerezte élete első dobogós helyezését, hiszen a pódium ceremóniát azért megtartoták. Russell rendkívül értékes pontokat szerzett csapata számára, na persze nem 18-at, hanem csak a felét, 9-et, ugyanis mindenki csak az eredetileg kiosztandó pontoknak a felét zsebelhette be.

A 2021-es F1-es Belga Nagydíj végeredménye

  1. Max Verstappen (Red Bull Racing) 12,5 pont
  2. George Russell (Williams) 9 pont
  3. Lewis Hamilton (Mercedes) 7,5 pont
  4. Daniel Ricciardo (McLaren) 5 pont
  5. Sebastian Vettel (Aston Martin) 4 pont
  6. Pierre Gasly (AlphaTauri) 3 pont
  7. Charles Leclerc (Ferrari) 2 pont
  8. Nicholas Latifi (Williams) 1 pont
  9. Carlos Sainz (Ferrari) 0,5 pont
  10. Fernando Alonso (Alpine)
  11. Valtteri Bottas (Mercedes)
  12. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)
  13. Cunoda Júki (AlphaTauri)
  14. Mick Schumacher (Haas)
  15. Nikita Mazepin (Haas)
  16. Lance Stroll (Aston Martin)
  17. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo)
  18. Sergio Perez (Red Bull)

A pontverseny élmezőnyének állása

  1. Lewis Hamilton (Mercedes) 202,5 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) 199,5 pont
  3. Lando Norris (McLaren) 113 pont
  4. Valtteri Bottas (Mercedes) 108 pont
  5. Sergio Perez (Red Bull) 104 pont
  6. Carlos Sainz (Ferrari) 83,5 pont
  7. Charles Leclerc (Ferrari) 82 pont
  8. Daniel Ricciardo (McLaren) 56 pont
  9. Pierre Gasly (AlphaTauri) 54 pont
  10. Esteban Ocon (Alpine) 43 ont
  11. Fernando Alonso (Alpine) 38 pont
  12. Sebastian Vettel (Aston Martin) 35 pont

A konstruktőri pontverseny állása

  1. Mercedes 311 pont
  2. Red Bull 304 pont
  3. McLaren 169 pont
  4. Ferrari 166 pont
  5. Alpine 80 pont
  6. AlphaTauri 72 pont
  7. Aston Martin 54 pont
  8. Williams 20 pont
  9. Alfa Romeo 3 pont
  10. Haas 0 pont
  • Címkék:
  • F1