Tavaly egy egészen különleges szezonra került sor, hiszen habár sokkal kevesebb helyszínre látogatott el a mezőny, néhol akár dupla futamokkal, ellenben legendás pályák is visszatérhettek a versenynaptárba. Ilyen például a Török Nagydíj is, ahol egy izgalmas esős hétvégén végül egy újdonsült hétszeres bajnokot is avathattunk.

A F1 részéről hivatalos bejelentés történt, hogy nem fognak a nyár elején Montrealba utazni, hiszen a rengeteg utazás és az alkalmazkodás a helyi beutazási szabályokhoz nagyban megnehezítené a körülbelül 1500-2000 fős mezőny helyzetét.

A rajtot követő pillanatok 2020-ban a Török Nagydíjról

Ezzel tehát Azerbajdzsán után június második hétvégéjén Isztambulba látogat majd a Forma-1. Nagyobb helyváltoztatásra legközelebb majd csak októberben kerülhet sor, amikor az eredeti tervek szerint Szingapúrban folytatódhat a száguldás. Azonban ezeknek az Európától távoli, vagy tengerentúli versenyeknek még nagyban kérdéses a létjogosultsága, de reméljük, addigra visszaszorul a pandémia és ismét visszatérhet minden az eredeti kerékvágásba.