2022. április 23. | 19:09

A holland az első rajtkockából indult, rosszul rajtolt, de aztán az utolsó körökben visszavette a pozícióját.

A 2022-es idényben ismételten három helyszínen rendeznek sprintkvalifikációt, ezek egyike volt az Emilia Romagna Nagydíj Imolában. A 21 körös mini futam alapvetően a vasárnapi verseny rajtsorrendjéről döntött (kivéve a pole pozíció), ám sokkal fontosabb, hogy komoly mennyiségű pontokat is osztanak idén az elért helyezésért, így a bajnokság szempontjából is kiemelten fontos volt, ki hányadikként végez.

Emilia Romagna Nagydíj sprintkvalifikáció rajtsorrend

Az eső alaposan megkavarta a pénteki időmérő edzés állóvizét, a Mercedesek közül például egy sem jutott tovább a Q3-ba, amelyre már egy évtizede nem volt példa. A csapat nem lehet boldog, egyelőre úgy tűnik már a harmadik erőt sem ők képviselik. A sprintfutamon napos-felhős, ám esőmentes, ugyanakkor hűvös időjárás fogadta a mezőnyt.

A versenyzők három autók kivételével mind lágy gumikon rajtoltak el azzal a reménnyel, hogy kibírják a 21 kört, és nem kell majd gumit cserélni - sprintkvalifikáción ugyanis nem kötelező. Leclerc lerajtolta Verstappent és Pérez startja is nagyon jól sikerült, feljött az ötödikre, Magnussennek pedig sikerült megőriznie előkelő negyedik helyét. Zhou viszont már nem örülhetett, a második szektorban összetörte az autóját miután összeért Gaslyval.

Máris jött a safety car az első körben és a pilóták a következő néhány kört araszolva tették meg, amíg el nem takarították a sérült Alfát. Az újraindítást követően Sainz rögtön meg is előzte a nyolcadik helyen köröző Alonsót (az első pontot érő helyezésért), érződött, hogy a ferraris bizonyítani akar a szerződéshosszabbítását követően.

Pérez sem tétlenkedett sokáig az ötödik helyen, DRS-sel megelőzte Magnussent. Időközben az éllovas Leclercnek sikerült egy másodpercen felüli előnyt kiautóznia Verstappennel szemben, hogy a holland ne nyithassa a hátsó szárnylapot. Néhány körrel később Ricciardo is elment a dán pilóta mellett, majd Pérez feljött a harmadikra miután szinte csak kikerülte Norris-t.

Sainz is begyújtotta a rakétákat, a tizennegyedik körben már az ötödik helyen autózott a szélvészgyors Ferrarival. Leclerc pedig megfutotta a verseny leggyorsabb körét, ám ezért a sprintkvalifikáción nem jár plusz pont. A 16. körben az utolsó pontot érő nyolcadik helyet Bottas vette át Alonsótól.

A Mercedesek továbbra is szenvedtek, a középmezőnyben körözgettek, nem is mutatta őket a kamera. A 17. körre Verstappen közel került Leclerc-hez és egy másodpercen belül tartózkodott. Már csak három kört volt hátra, Leclerc szemcsésedésre panaszkodott, a címvédő pedig nagyon közel került az előzéshez. Néhány kanyarral később aztán megtörtént, aminek meg kellett: a gumikkal sokkal jobban bánó Red Bull kifékezte Leclerc-t.

Emilia Romagna Nagydíj sprintkvalifikációjának végeredménye és a vasárnapi futam rajtsorrendje

A világbajnokság pontversenyének állása az Emilia Romagna Nagydíj sprintkvalifikációja után

A sprintkvalifikáció első helyen végzett pilóta és csapata 8 ponttal gazdagodott, a második héttel és így tovább. Az utolsó és egyetlen pontot a nyolcadik helyez záró versenyző és istállója kapta. Ennek megfelelően a bajnokság állása az alábbiak szerint fest:

A versenyhétvége a megszokott formában megrendezésre kerülő vasárnapi futammal folytatódik.

  • Címkék:
  • F1