2021. július 05. | 01:15

Norris a dobogón végzett, Hamilton nem.

Egymás után két futamot rendeztek Ausztriában, a múlt heti Stájer Nagydíjnak keresztelt versenyt követően ezúttal Osztrák Nagydíjnak nevezték a viadalt.

Az időmérő

A papírformának megfelelően Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíj edzését. Meglepetésre azonban a McLaren ifjú titánja, Lando Norris volt a legnagyobb kihívója ezúttal, amire valószínűleg ő maga sem számított. A második sorba Sergio Perez és Lewis Hamilton kvalifikálta magát, míg a harmadik sorból Valtteri Bottas és Pierre Gasly indulhatott.

Az edzést követően három rajthellyel megbüntették Sebastian Vettelt, mivel feltartotta gyorskörén Fernando Alonsót a tragikusan rosszul kialakított boxutcabejáratnál. Vettel természetesen nem értett egyet a döntéssel, mivel szerinte a pilóták nem tartották magukat a megbeszéltekhez.

A kvalifikáció kapcsán mindenképpen meg kell még említeni George Russell nevét, aki a futam előtt még pontot sem szerző Williams színeiben végül a nyolcadik helyről várhatta a rajtot.

A futam

A mezőny simán elrajtolt, az élmezőnyben nem történt helycsere az első kanyarokban. A második körben azonban már jött is a Safety Car, miután Mick Schumacher gyakorlatilag beleterelte Antonio Giovinazzi autójába Esteban Ocont. Az Alpine versenyzőjének jobb első kerekének felfüggesztése eltört az ütközés következtében, s rendkívül bosszús volt - joggal, egyszerűen nem volt hova menekülnie.

Hamar eltakarították a roncsot, így újra csatázhattak a pozíciókért a pilóták. Perez megpróbálta kívülről körbeutazni Perezt, a mexikóinak nem maradt hely és a kavicságyból tért vissza a pályára - a tizedik helyre esett vissza.

Bottas egy rövid időre megelőzte Hamiltont, aztán rászólhattak a fülére, hogy ezt nem kéne, így ismét Hamilton volt előrébb. A két Mercedes bőszen üldözte Norrist, aki ugyebár szintén Mercedes motorral rótta a köröket, de nem igazán tudták, hogyan találjanak rajta fogást.

Verstappen időközben a hetedik körre már 3 másodperces előnyt autózott ki, mögötte Norris, Hamilton, Bottas, Gasly, Cunoda, Stroll, Vettel, Ricciardo és Perez volt a pontszerzők sorrendje.

A huszadik körben dőlt el, hogy hosszas vizsgálódás után 5 másodperces időbüntetéssel sújtják Norrist a Perez elleni manőver kapcsán. Két táborra szakadnak a vélemények: vannak, akik szerint jó döntés született, mivel Perez már Norris mellett volt és nem hagyott neki a brit egy autónyi szélességet. Mások - köztük a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner és a McLaren első embere, Andreas Seidl - úgy gondolják, ez még belefér, versenybaleset volt. Abból az aspektusból kevesen vizsgálják a dolgot, hogy ha már az FIA úgy látta, hogy itt bizony büntetni kell, akkor hogyan segít ez a harmadik helyről a tizedikre visszacsúszó Perezen, hiszen Norris így is bőven előtte maradt, tehát igazából nem is bűnhődött. Nem beszélve arról, hogy az ilyen virtuális, majd letöltendő 5 másodperces büntetések hátránya, hogy az úgynevezett vétkes simán feltarthatja a mögötte autózókat, történetesen ezúttal Hamilton bánta ezt.

A címvédő végül a büntetést követően csak megelőzte Hamilton, ám eddigre már olyan előnyre tett szert Verstappen, hogy csak egy biztonsági autós fázis adott volna esélyt Hamiltonnak a futam megnyerésére. Érdekesség, hogy Hamilton megdicsérte a csapatrádión Norrist, hogy milyen jól vezetett.

A 27. körre már 11 másodperces előnnyel vezetett Verstappen. A középmezőnyből ekkorra már többen már kilátogattak a boxba kerékcserére, az élmezőny tagjai azonban csak ezt követően érkeztek. Norris és Bottas egyszerre érkezett, ám Norris a büntetése miatt Bottas mögé ért vissza a pályára. Ezt követően jött Hamilton és Verstappen is, mindkettejük kerékcseréje problémamentes volt.

Az élen tehát Verstappen mögött Hamilton és Bottas autózott, Norris a negyedik helyről “várta a lepattanót”, hogy felférjen a dobogóra. Hamiltonnal közölték, hogy autója megsérült, ezért nem tud olyan tempót autózni, amilyet szeretne, igaz, a közvetítés során nem láthattuk, hogy bárkivel összeért volna.

Az akcióról a középmezőny gondoskodott. Perez a 41. körben éppen úgy tessékelte le a pályáról Leclercet, mint ahogyan Perezt szorította a partvonalon túlra Norris. Nem is maradt el az 5 másodperces időbüntetés.

Időközben Verstappen 20 másodpercre húzott el Hamiltontól, Bottas azonban egyre jobban megközelítette márkatársát.

A 47. körben megdöbbentő eset történt, Perez annak ellenére lemásolta az iménti manőverét Leclerc ellen, hogy már tudott arról, hogy megbüntették. Kapott még 5 másodpercet. Hamilton elengedte Bottast, és Norris elkezdte támadni honfitársát, s meg is előzte.

Hamilton korábban már panaszkodott, hogy nem fogja tudni ezekkel a gumikkal teljesíteni a versenytávot. Ezúttal nem csak mese volt, valóban kiállt friss gumikért.

15 körrel a vége előtt Verstappen mögött Bottas, Norris, Hamilton, Perez, Ricciardo, Leclerc, Sainz, Gasly és Russel haladt a top10-ben.

Verstappen előnye akkora volt, hogy simán kiállhatott mégegyszer kerékcserére, így a leggyorsabb körre is ráhajthatott. A Ferrari versenytempója nem volt olyan tragikus, mint ahogyan az időmérőn szerepeltek a vörösök. Miután Leclercnek nem sikerült megelőznie Ricciardót, a maranellói csapat úgy döntött, megcserélik két pilótájukat, hátha Sainznak sikerül frissebb gumikkal. A Ferrari számítása be is jött.

A tizedik helyért még óriási csata volt, sokan szorítottak Russellnek, hogy pontot szerezzen, ám a rutinos Alonso nem kegyelmezett, levadászta a Williams tehetségét, így a rutinos spanyolé lett az egy bajnoki egység.

A végén még történt egy baleset, az egykori csapattársak, Räikkönen és Vettel akadtak össze, ám szerencsére senki sem sérült meg az ütközés következtében, a németnek azonban fel kellett adnia a futamot. A két Haas teljesítményéről mindent elmond, hogy Vettel így is előttük végzett.

Érdekesség, hogy azzal, hogy Bottas futotta a maga versenyét és értékes pontokat szerzett a csapatnak, Hamiltontól elvett tulajdonképpen három pontot. Toto Wolff úgy tűnik, nem szeretett volna ennyire kemény csapatutasítást alkalmazni, s talán a finn maradék önbizalmát sem szerette volna elvenni.

Verstappen zsinórban harmadik, a Red Bull pedig sorozatban ötödik győzelmét ünnepelhette. Vajon most a Red Bull miatt lesz ismét unalmas az F1?

A 2021-es Osztrák Nagydíj végeredménye

  1. Max Verstappen (Red Bull) 1:23:54.543, 25+1 pont
  2. Valtteri Bottas (Mercedes) +17.973, 18 pont
  3. Lando Norris (McLaren) +20.019, 15 pont
  4. Lewis Hamilton (Mercedes) +46.452, 12 pont
  5. Carlos Sainz Jr. (Ferrari) + 57.144
  6. Sergio Perez (Red Bull) +57.915
  7. Daniel Ricciardo (McLaren) +1:00.393
  8. Charles Leclerc (Ferrari) +1:01.195
  9. Pierre Gasly (AlphaTauri) +1:01.844
  10. Fernando Alonso (Alpine) +1 kör
  11. George Russell (Williams) +1 kör
  12. Cunoda Júki (AlphaTauri) +1 kör
  13. Lance Stroll (Aston Martin) +1 kör
  14. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) +1 kör
  15. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) + 1 kör
  16. Nicholas Latifi (Williams) + 1 kör
  17. Sebastian Vettel (Aston Martin) + 2 kör
  18. Mick Schumacher (Haas) + 2 kör
  19. Nikita Mazepin (Haas) + 2 kör
  20. Esteban Ocon (Alpine) feladta

Az F1-es pilóták pontversenyének élmezőnyének állása:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 182 pont
  2. Lewis Hamilton (Mercedes) 150 pont
  3. Sergio Perez (Red Bull) 104 pont
  4. Lando Norris (McLaren) 101 pont
  5. Valtteri Bottas (Mercdes) 92 pont
  6. Charles Leclerc (Ferrari) 62 pont
  7. Carlos Sainz Jr. (Ferrari) 60 pont
  8. Daniel Ricciardo (Red Bull) 40 pont
  9. Pierre Gasly (AlphaTauri) 39 pont
  10. Sebastian Vettel (Aston Martin) 30 pont

Az F1-es csapatok pontversenyének állása

  1. Red Bull 286 pont
  2. Mercedes 242 pont
  3. McLaren 141 pont
  4. Ferrari 122 pont
  5. AlphaTauri 48 pont
  6. Aston Martin 44 pont
  7. Alpine 32 pont
  8. Alfa Romeo 2 pont
  9. Williams 0 pont
  10. Haas 0 pont
  • Címkék:
  • F1