A világbajnoki éllovas Piastri a dobogós helyekért sem tudott csatázni.
Bár Max Verstappen korábban már lehetetlennek tartotta, hogy az idény végén a világbajnoki címért csatázzon, a holland remek formában érkezett az Egyesült Államokba. A sprintversenyen nyerni tudott, McLarenes vetélytársai pedig nulláztak, így már a futam előtt nyolc pontot faragott a hátrányán mindkét ellenlábasával szemben.
A címvédő az időmérő edzést is megnyerte, aki mellől Norris vághatott neki a vasárnapi futamnak. Elsőként Verstappen fordult el, mögé pedig Charles Leclerc zárkózott fel. Norris visszacsúszott a harmadik pozícióba, mögötte Hamilton és Piastri haladt, utóbbi a rajtnál elment Russell mellett.
Az első említésre méltó esemény a rajtot követően a 21. körben történt, amikor Norris megelőzte még a boxkiállások előtt Leclerc-t. Két körrel később a monacói kiállt friss abroncsokért, majd idővel követték őt a többiek is.
Verstappen senkitől sem zavartatva 10 másodperces előnnyel vezetett Norris előtt, majd a boxkiállások után is maradt az élen. Norris a Ferrari alávágásának köszönhetően visszacsúszott Leclerc mögé. Az 51. körben Norris másodszor is el tudott menni Leclerc mellett.
Az élen Verstappen zárt Norris és Leclerc előtt. Hamilton első ferraris dobogója tovább várat magára, a brit ezúttal negyedik lett, Piastri pedig ötödikként látta meg a kockás zászlót. Pontot szerzett még Russell, Cunoda, Hülkenberg, Bearman és Alonso is.
Piastri előnye 14 pontra csökkent csapattársa, Norris előtt. Verstappen 40 pontra faragta a hátrányát, és mivel öt futam még hátra van, teljesen nyílt a bajnoki küzdelem a három versenyző között.
A 2025-ös Amerikai Nagydíj végeredménye:
- Max Verstappen (Red Bull) 25 pont
- Lando Norris (McLaren) 18 pont
- Charles Leclerc (Ferrari) 15 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 12 pont
- Oscar Piastri (McLaren) 10 pont
- George Russell (Mercedes) 8 pont
- Cunoda Júki (Red Bull) 6 pont
- Nico Hülkenberg (Sauber) 4 pont
- Oliver Bearman (Haas) 2 pont
- Fernando Alonso (Aston Martin) 1 pont
- Liam Lawson (RB)
- Lance Stroll (Aston Martin)
- Kimi Antonelli (Mercedes)
- Alexander Albon (Williams)
- Esteban Ocon (Haas)
- Isack Hadjar (RB)
- Franco Colapinto (Alpine)
- Gabriel Bortoleto (Sauber)
- Pierre Gasly (Alpine)
- Carlos Sainz (Williams) kiesett
A pilóták pontversenyének élmezőnye:
- Oscar Piastri (McLaren) 346 pont
- Lando Norris (McLaren) 332 pont
- Max Verstappen (Red Bull) 306 pont
A csapatok pontversenyének élmezőnye:
- McLaren 678 pont
- Mercedes 341 pont
- Ferrari 334 pont