2020. június 17. | 17:22

Egy héten belül hat futamot rendeznek a német fővárosban.

Berlinben folytatódik, majd zárul az ABB FIA Formula-E idei szezonja. Augusztusban egy héten belül hat verseny rendeznek a német fővárosban, a futamoknak a forgalomból kivont Tempelhof reptér ad otthont.

Mindegyik páros versenyt más-más vonalvezetésű pályán rendezik, így a csapatok különböző stratégiákat próbálhatnak ki, a küzdelem pedig még izgalmasabbá válik. A Formula-E idei szezonjából eddig öt futamot teljesített a mezőny, majd a koronavírus-járvány közbeszólt, a bajnokság pedig félbeszakadt. Jelenleg a DS Techeetah pilótája, Antonio Felix da Costa vezeti a pontversenyt, előnye 11 pont a Panasonic Jaguar Racing színeiben versenyző Mitch Evans előtt.

A hat berlini futammal zárul a Formula-E hatodik szezonja. Komoly izgalmakra van kilátás. hiszen az első négy pilóta 25 pontos távolságon belül van egymáshoz képest. Még minden kérdés nyitott, egy dolog biztosnak látszik: augusztus közepén bajnokot avatnak Berlinben.

„A márciusi megszakítás óta dolgozunk egy átalakított versenynaptáron, mely természetesen az egészségi és biztonsági szempontokat helyezi előtérbe. Izgalmas befejezés elé nézünk, az eddigi futamok fantasztikus versenyzést hoztak. A szezont a berlini Tempelhof reptéren zárjuk. A csapatok, a pilóták és a szurkolók is rajonganak ezért a helyszínért. Egy héten belül hat futamot rendezünk a német fővárosban, így összességében egy kilencnapos fesztiválnak lehetünk részesei” - mondta Jamie Reigle, a Formula-E vezérigazgatója.

„A futamokat három különböző vonalvezetésű pályán bonyolítjuk, ezzel is új kihívás elé állítva a csapatokat, és még kiszámíthatatlanabbá téve az eseményeket. A Formula-E szervezőcsapata nagyon keményen dolgozik a visszatérésen. Szeretnék köszönetet mondani az FIA-nak, a konstruktőröknek és a partnereinknek a folyamatos támogatásukért, valamint Berlin városának a kiváló együttműködésért és rugalmasságért. Végül, de nem utolsósorban, köszönjük a szurkolók türelmét” - tette hozzá Reigle.

A Formula-E és az FIA folyamatos tárgyalásokat folytat a csapatokkal és a helyi hatóságokkal, hogy a bajnokságot biztonságos körülmények között zárhassák le. A kockázatok csökkentése érdekében szigorú intézkedéseket vezetnek be. A futamokat zárt kapuk mögött rendezik, az eseményeken csak a feltétlenül szükséges személyzet, valamint a versenyzők vehetnek részt.

Ami a német kormány előírásait illeti, legfeljebb 1000 ember helyszíni jelenléte engedélyezett, beleértve a kiszolgáló és egészségügyi személyzetet. Minden csapat 20 fővel képviselteti magát Berlinben, minden egyéb tevékenységet távolról végeznek majd.

Minden résztvevőnek kötelező koronavírus-teszten kell átesnie, majd minden nap újra megvizsgálják őket a pályára érkezéskor. A Formula-E kötelezővé teszi a szájmaszkok használatát, valamint a megfelelő távolság betartását.

A pályák kialakítását és a versenyek kezdési időpontját hamarosan közzéteszik a Formula-E hivatalos felületein.