csütörtök - 2024. május 09.
13.5 °C
időjáráserős felhőzet
95 624 Ft
100 677 Ft
D 612 Ft

Íme Fernando Alonso visszatérő autója – a tetőtől talpig francia Alpine

A kétszeres világbajnok nem tudott jelen lenni, de már nagyon várja velünk együtt, hogy ismét a mezőny tagja legyen.

A Renault csapatnak nem csak Daniel Ricciardótól kellett elbúcsúznia a 2020-as szezon végén, de még a nevétől is. A francia márka rá szeretne erősíteni az Alpine sportautók gyártására is, így lett a nevük Alpine F1 Team, amely a nagy visszatér Fernando Alonsóval debütál majd. Távozott a csapatfőnöki székből Cyril Abiteboul és a sportigazgató Jerome Stoll is.

Laurent Rossi érkezett új vezérnek, aki korábban már dolgozott mérnökként a Renaultnál a motorfejlesztői részlegen, majd a Google-nél tett kalandja után tért vissza a franciák stratégiai csapatához. Fiatalos erőként hozhat a csapat számára egy teljesen új látásmódot.

Ilyen reményekkel jelent meg a felszínen a MotoGP-ből érkező Marcin Budkowski is, aki a kétkerekű királykategóriában vezette győzelemre a Suzuki csapatát Joan Mirrel.

A most bemutatott autó pedig egy átalakított, teljesen új festéssel rendelkező modell lett, amely az A521 nevet kapta. Ezen a bemutatkozó modellen is az aerodinamika tökéletesítése volt a fő cél és az, hogy a szabályváltoztatások, és a padlólemez módosításból fakadó leszorítóerő veszteséget vissza tudják nyerni.

Nagy változások történtek tehát a csapat életében, amely háza táján abban bíznak, hogy a vezetőségben történt személyi cserék és Fernando Alonso érkezése felrázza az istállót. Kérdés, hogy sikerül-e hosszú távon megerősíteni helyüket nem csak a Forma-1 rajtrácsán úgy általában, valamint tudják-e csökkenteni lemaradásukat az élmezőnyhöz képest?

Forrás:
  • Címkék:
  • F1