2020. április 09. | 13:54

Na végre, még egy remek unaloműző ebben a kialakult helyzetben.

Az eddigi évadok minden versenyét megtalálod a Formula E bajnokság Full Race archívumában. A széria első, 2014-es Peking E-Prix versenyétől egészen a 2020-as Marrakesh E-Prix futamig. A széria indulásánál sokaknak nem tetszett a hangtalan városi suhanás, mivel korábban nem volt hasonló, és persze az újdonságtól mindig tart az ember. Na meg nem V8 hajtja, szóval tuti nem jó! Gondolhatta ezt akkoriban jó pár elvakult motorsport fanatikus.

Én körülbelül 2015-ben már azt mondtam, hogy nagyon hosszú út áll még az elektromos autóverseny előtt és akkoriban döntöttem el, hogy ha törik, ha szakad, eljutok fotósként egy versenyre. Nagyon sokan lehurrogtak, hogy mi jó van abban, hiszen azok csak játék autók! Egy versenyt sem bír ki az akkumulátoruk. Mire bemutatták a második generációs autót, addigra megérkezett a szükséges technika is, ennek és a tapasztalatoknak köszönhetően izgalmas versenyeket láthattál a képernyő előtt ülve, sőt, már ki is bírják egy szusszal a 45 perces futamot.

Sajnos még nem állt össze minden ahhoz, hogy az objektíven  keresztül szemlélhessem a pályán történő eseményeket. Mivel előbb a Formula 1-et szerettem volna kipipálni a bakancslistán. Ez ugye tavaly sikerült is, szóval a 2021-es szezonban már biztosan lesz alkalmam ezt is behúzni.

A történelmi első évadtól kezdve rengeteg szép pillanatot adott a Formula E a rajongóknak. Az elérhető archívumnak köszönhetően pedig újraélheted, hogyan lett ifjabb Nelson Piquet az újdonságnak számító bajnokság első bajnoka, ráadásul roppant szoros csatában Buemivel. Az említetthez hasonló pillanatokat az 5. évad is szolgáltatott rendesen, szóval érdemes áttekinteni a kínálatot és megnézni pár versenyt.

Ha eddig is követted a széria útját akkor azért, ha egy versenyt sem láttál, akkor pedig azért. Itt az ideje, hogy képbe kerülj, mire újraindul a száguldás a szűk utcai pályákon.

A Full Race Archive a linkre kattintva érhető el, az alábbi videó pedig kedvcsinálóként szolgál.