2021. február 22. | 11:38

A Netflix sorozatának első két szériája elképesztően jól sikerült, ugyanezt várjuk ettől is.

A Forma-1 2020-as szezonja hihetetlen fordulatos futamokat hozott, nagy csatákat a középmezőnyben és Lewis Hamilton hetedik világbajnoki címét, amellyel beérte Michael Schumachert. Pedig döcögősen indult az idény, a szezonnyitót a járványügyi helyzetre hivatkozva le is fújták, végül aztán jelentős csúszással elkezdődött a pontvadászat.

A Netflix sorozata már két éve fut a szolgáltató palettáján. Minden évben a szezont megelőző néhány hétben jön ki, így a Forma-1 fanatikusai kellőképpen rá tudnak hangolódni a szezonkezdetre. Tavaly nagy újdonság volt, hogy már a két legnagyobb csapat, a Ferrari és a Mercedes is beengedte a színfalak mögé az operatőröket, így azt is láthattuk, amikor elképesztően feszült pillanatokat élt meg a Ferrarinál Leclerc és Vettel a Braziliában történt összeütközés után.

Most is hasonlóan izgalmasnak ígérkezik a 10 részes sorozat. A rajongók láthatják a pilóták háttérben lezajló küzdelmeitől kezdve az előző szezon minden fontos eseményét. Ráadásul a széria ismét szinkronizált formában lesz elérhető a szolgáltatónál.

A Drive to Survive új évadja 2021. március 19-én kerül fel a Netflix oldalára, amely után már csak egy hét és kezdetét veszi a Forma-1 72. szezonja is.

  • Címkék:
  • F1