Q1

Charels Leclerc, Carlos Sainz, George Russel, Max Verstappen és Sergio Perez volt az első öt sorrendje 2 perc 25 másodperccel az időmérés első szakaszának vége előtt, amikor piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést, miután Cunoda Júki eltalálta az alagút utáni sikán bejáratán lévő szalagkorlátot. Az AlphaTauri bal első defektet kapott, a pályára pedig sok törmelék került. A takarítást követően óriási tumultus alakult ki a pályán, így többen már nem értek körbe időben hogy megkezdjenek még egy gyors kört. Ennek esett áldozatul a szabadedzéseken brillírozó Pierre Gasly, aki csak a 17. helyez zárt. A francia mellett a két Williams, Lance Stroll és Csou Kuan-jü maradt le a folytatástól.

A legjobb időt Leclerc érte el 1:12.569-cel. Mögötte csapattársa, Sainz végzett, majd Russell, Esteban Ocon és Lando Norris volt a sorrend az első öt helyen.

Ők búcsúztak a Q1 végén:

  • Alexander Albon (Williams)
  • Pierre Gasly (AlphaTauri)
  • Lance Stroll (Aston Martin)
  • Nicholas Latifi (Williams)
  • Csou Kuan-jü (Alfa Romeo)

Q2

A második etapban is a Ferrari monacóija diktálta a tempót 1:11.864-es idővel. A második helyen Perez jutott tovább, mindössze 9 századdal lemaradva Leclerc mögött. A mexikói mögött Sainz, Verstappen, Norris, Ocon, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Russell és Fernando Alonso volt az első tíz sorrendje.

Ők búcsúztak a Q2 végén:

  • Cunoda Júki (AlphaTauri)
  • Valtteri Bottas (Alfa Romeo)
  • Kevin Magnussen (Haas)
  • Daniel Ricciardo (McLaren)
  • Mick Schumacher (Haas)

Q3

A zárószakasz alaphangját a hazai pályán autózó Leclerc adta meg egy 1:11:376-os idővel. Mögötte Sainz, Perez, Verstappen, Alonso, Norris, Hamilton, Russell, Vettel és Ocon következett az első ütésváltást követően.

Második próbálkozásra Leclerc még keményebb tempót diktált, ám javítani már nem tudott az idején, mivel az alagút bejáratánál Perez falba tette a Red Bullt, elzárva az utat a mögötte érkezők előtt. Az edzést végül piros zászlóval kellett megszakítani, az újraindításra pedig már nem volt lehetőség. Így a pole pozíciót a tavalyi év után ezúttal is Leclerc szerezte meg a hercegségben. Mellőle Sainz, majd Perez és Verstappen várhatja majd a vasárnapi rajtot. A harmadik sorból Norris és Russell indulhat, míg mögöttük Alonso, Hamilton, Vettel és Ocon sorrendben állhatnak majd fel a versenyzők a Monacói Nagydíj rajtrácsára. Leclerc idei ötödik, pályafutása 14. első rajtkockáját szerezte.

A Monacói Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  1. Charles Leclerc (Ferrari) 1:11.376
  2. Carlos Sainz (Ferrari) +0.225
  3. Sergio Perez (Red Bull Racing) +0.253
  4. Max Verstappen (Red Bull Racing) +0.290
  5. Lando Norris (McLaren) +0.473
  6. George Russell (Mercedes) +0.736
  7. Fernando Alonso (Alpine) +0.871
  8. Lewis Hamilton (Mercedes) +1.184
  9. Sebastian Vettel (Aston Martin) +1.356
  10. Esteban Ocon (Alpine) +1.671
  11. Cunoda Júki (AlphaTauri)
  12. Valtteri Bottas (Alfa Romeo)
  13. Kevin Magnussen (Haas)
  14. Daniel Ricciardo (McLaren)
  15. Mick Schumacher (Haas)
  16. Alexander Albon (Williams)
  17. Pierre Gasly (AlphaTauri)
  18. Lance Stroll (Aston Martin)
  19. Nicholas Latifi (Williams)
  20. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo)

Nyitókép: Depositphotos