Kiss Norbertnek negyedik nekifutásra összejött a dobogó Szlovákiában

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2019-07-07, 20:20

Nagyokat csatázott a magyar versenyző a hétvégén.

A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája az első futamon ötödik, a másodikon pedig második lett a gyorsasági kamion Eb Slovakiaringen zajló, idei harmadik versenyhétvégéjének vasárnapi napján.

Amilyen jól indult a szombati napja Kiss Norbertnek, olyan rosszul folytatódott. A 34 éves pilóta az időmérő edzésen a második rajtkockát szerezte meg a címvédő és az összetettben most is élen álló német Jochen Hahn mögött (Iveco).

Az első versenyen aztán a hatodik helyért is meg kellett küzdenie, mert René Reinerttől kapott egy ütést, így jobb hátsó defektet szenvedett. Hivatalosan végül az ötödik helyen zárt, mert büntetés miatt Reinertet kikerült előle.

Kiss Norbertnek sikerült begyűjteni egy második helyet Szlovákiában

A fordított rajtrácsos második versenyen jól kezdett a szombathelyi versenyző, közel állt ahhoz, hogy felálljon a dobogóra. Végül azonban Adam Lacko elvette tőle a harmadik helyet. A vasárnapi első futamon Norbi a második helyről rajtolhatott, Lackóval óriásit csatázott, a 11-es kanyarban össze is értek. A magyar pilóta végül az ötödik helyen ért célba. Norbi a vasárnapi zárónap második versenyét a negyedik helyről kezdhette meg, és a rajt után nem sokkal egy magabiztos előzéssel feljött harmadiknak. A folytatásban a magyar pilóta megküzdött a második helyért, amelyet nem sokkal a leintés előtt szerzett meg a német Sascha Lenztől.

Az összetettben a szombathelyi pilóta 95 ponttal a harmadik helyen áll, első a címvédő német Jochen Hahn 144 ponttal, második pedig a szintén német Stephanie Halm (103 pont). A kamion Eb két hét múlva, a németországi Nürburgringen folytatódik.

 

Forrás:

MTI

Kiss Norbert sajtóhír

Kapcsolódó írások

Lencsevégre kapták a Tesla kamionját
2017. október 05.
A nyilvános bemutató előtt sikerült lekapni a Tesla futurisztikus kamionját - ráadásul teljesen álcamentesen!
A Kamion Európa-Bajnokság első napja képekben
2018. június 18.
FIA ETRC, azaz a Kamion EB mogyoródi, első futamán Kiss Norbi felállhatott a dobogó második fokára, izgalmakból nem volt hiány egyik versenyen sem.
A Kamion EB vasárnapi napja képekben
2018. június 18.
A Kamion Európa-Bajnokság második napján sem unatkoztam, az utolsó verseny után Kiss Norbi még driftelt is a kamionjával. Készültem neked a vasárnapi történésekből is egy képválogatással!
Élménybeszámoló a Kamion EB-ről + galéria!
2017. augusztus 30.
Kamionok és szuperautók hétvégéje volt a Hungaroringen, mely eseménynek a színfalak mögül mi is részesei lehettünk.