2020. május 26. | 14:27

A kétszeres kamion Európa-bajnok nagy bejelentésre készült az év elején, azt a koronavírus keresztülhúzta, de ami késik, nem múlik!

Már az előző hónapokban is készült az új kihívásra, amint a korlátozások lehetővé teszik pályára is viszik az új kamiont. A cél pedig nem kisebb, mint a harmadik bajnoki cím megszerzése. A technika az ország egyik legjobban felszerelt műhelyében, szakemberek keze által nyerte el végső formáját. Szép lassan minden csavar a helyére kerül a RÉVÉSZ TRUCK RACING TEAM égisze alatt vitézkedő Kiss Norbi versenykamionján.

„Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy létrejött ez az új magyar csapat és különösen boldog vagyok, hogy egy ilyen ikonikus cégcsoport karolt fel bennünket, mint a RÉVÉSZ Csoport. Úgy érzem, egy picit hazatalált és otthonra lelt a kamionsport Magyarországon”- mondta Kiss Norbi.

„Nagyon keményen dolgozunk, hogy már az első évben harcban legyünk az Európa-bajnoki címért" - tette hozzá.

A RÉVÉSZ Cégcsoport elnök-tulajdonosa, Révész Bálint úgy nyilatkozott, hogy egy régi nagy álma valósult meg a versenycsapat létrejöttével és nagyon örül, hogy Norbit is sikerült meggyőzni.

“Összeállt a magyar csapat, magyar versenyzővel és célunk a dobogó legfelső foka lesz már az első évben“ - nyilatkozta Kozák Attila a RÉVÉSZ TRUCK RACING TEAM csapatvezetője.

Számára nagyon fontos, hogy a RÉVÉSZ Csoport fennállásának 40. évfordulóját egy méltó kamion Európa-bajnoki kupával is meg tudják majd ünnepelni.

A MAN típusú pályára épített technika az évforduló miatt a 40-es rajtszámot kapta és nem utolsósorban az ország egyik legkomolyabb műhelyében dolgozhat rajta a csapat, Bakó Csaba versenymérnök vezetésével. A következő lépés a teszt, amelyre a helyszín kiválasztása után hamarosan sor is fog kerülni.

A jelenlegi állás szerint a 2020-as versenynaptár augusztus végén Csehországban veszi majd kezdetét és november végén Misanóban érne véget.

  • Most - 2020.08.29-30.
  • Zolder - 2020.09.12-13.
  • Jarama - 2020.09.26-27.
  • Le-Mans - 2020.10.03-04.
  • Hungaroring - 2020.10.17-18.
  • Misano - 2020.11.14-15.

Kiss Norbi Média