2023. május 07. | 23:03

A kilencedik helyről rajtoló címvédő könnyed győzelmet aratott, Alonso negyedszer állhatott idén dobogóra.

Szombaton Charles Leclerc a második gyorskörén összetörte Ferrariját a Q3-ban. Akik tehát az első gyorskörükön hibáztak, pórul jártak. Közéjük tartozott Max Verstappen is, a címvédő így csak a kilencedik helyről indulhatott, míg csapattársa, Sergio Perez a pole-ból várta a vasárnapi rajtot. Mellőle a veterán Fernando Alonso indulhatott a porosabb ívről.

A rajtnál minden gond nélkül eljöttek a versenyzők. Meglepetésre a későbbiek során sem kellett egyszer sem behívni a safety cart. Az öldöklő izgalmak elmaradtak, Max Verstappen pedig mint kés a vajon, úgy ment át a mezőnyön. Fernando Alonsót a 15. körben utasította maga mögé. A Red Bull és a többi autó között akkora volt a tempókülönbség, hogy gyakorlatilag nem is előzési, hanem kikerülési manővereket hajtott végre a holland.

Max Verstappen versenystratégiája és tempója is sokkal jobbnak bizonyult, mint csapattársáé, így aztán meglehetősen sima győzelmet aratott a holland Sergio Perez előtt. A harmadik helyre Fernando Alonso ért oda, aki lényegében az egész futamon légüres térben autózott. Az interjúk során majdhogynem azt mondta, unatkozott a futamon. Sajnos nem csak ő volt ezzel így, a nézők is ezt tehették, már aki el nem aludt a magyar idő szerint késő esti versenyen.

A Mercedes és a Ferrari osztozott a következő négy pontszerző helyen. Leclerc többször is nagyokat csatázott Magnussennel, vélhetően a szombati autótörést követően nem volt 100%-os a monacói autója. Pontot szerzett még az Alpine két versenyzője, Gasly és Ocon, a franciák így pontszámban beérték a McLarent. A tizedik helyen Magnussent intették le, a Haas tehát a biztató szombati nap után csak egy pontot tudott begyűjteni.

Összetettben a Red Bull előnye hatalmas, és a futamokat látva kijelenthető, hogy behozhatatlan. Az egyéni világbajnoki cím sorsa felől sem sok izgulni való akad. A kérdés csak az, hogy Verstappent meg tudja-e szorongatni Perez. Ehhez egy hatalmas adag szerencsére volna szüksége, ám a 23 futamból álló idény során inkább az valószínűsíthető, hogy egyre csak nyílni fog az olló kettejük között. Talán a harmadik helyért várható némi csata, bár ha Alonso ilyen stabilan szállítja a dobogós helyeket, akkor aligha fogja tudni bárki megközelíteni őt.

A 2023-as Miami Nagydíj pontszerzői:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 25+1 pont
  2. Sergio Perez (Red Bull) 18 pont
  3. Fernando Alonso (Aston Martin) 15 pont
  4. George Russell (Mercedes) 12 pont
  5. Carlos Sainz (Ferrari) 10 pont
  6. Lewis Hamilton (Mercedes) 8 pont
  7. Charles Leclerc (Ferrari) 6 pont
  8. Pierre Gasly (Alpine) 4 pont
  9. Esteban Ocon (Alpine) 2 pont
  10. Kevin Magnussen (Haas) 1 pont

A pontverseny élmezőnyének állása:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 119 pont
  2. Sergio Perez (Red Bull) 105 pont
  3. Fernando Alonso (Aston Martin) 75 pont
  4. Lewis Hamilton (Mercedes) 56 pont
  5. Carlos Sainz (Ferrari) 44 pont
  6. George Russell (Mercedes) 40 pont
  7. Charles Leclerc (Ferrari) 34 pont
  8. Lance Stroll (Aston Martin) 27 pont
  9. Lando Norris (McLaren) 10 pont
  10. Pierre Gasly (AlphaTauri) 8 pont

A csapatok pontversenyének állása:

  1. Red Bull 224 pont
  2. Aston Martin 102 pont
  3. Mercedes 96 pont
  4. Ferrari 78 pont
  5. McLaren 14 pont
  6. Alpine 14 pont
  7. Haas 8 pont
  8. Alfa Romeo 6 pont
  9. AlphaTauri 2 pont
  10. Williams 1 pont