A McLaren kettős győzelmet aratott, a Ferrari versenyzői eközben szópárbajt vívtak a csapatukkal a rádión keresztül.
A Miami Nagyíj rajtja ahogyan arra számítani lehetett, nem volt eseménymentes. Az élről rajtoló Verstappen mellé megpróbált bebújni Lando Norris, ám a külső íven nem maradt számára hely, így visszaesett a hatodik helyre. A holland hamar megpróbált ellépni, ám csak a verseny harmadáig tudta maga mögött tartani Oscar Piastrit, aki türelmesen megvárta a lehető legjobb pillanatot az előzéshez. Amikor Verstappen elfékezte magát, akkor könnyedén maga mögé utasította az ausztrál a címvédőt.
Nem sokkal később Norris is utolérte a hollandot. Először még szabálytalan manőver árán tudta csak megelőzni a brit Verstappent, így vissza kellett adnia a pozíciót. Egy körrel később viszont nagyon simán kikerülte.
Egy virtuális biztonsági autós fázist kihasználva George Russell meg tudta előzni Verstappent, akit a futam végéig maga mögött is tartott. A két McLaren mögött így a Mercedes csillagáé lett a harmadik hely, Verstappennek ezúttal be kellett érnie a negyedik pozícióval.
Meglepően jól teljesítettek a Williams pilótái: Alexander Albon az ötödik, Carlos Sainz a kilencedik helyen futott be. Kimi Antonelli értékes pontokat szerzett, és maga mögött tartva a két Ferrarit hatodik helyen zárt. Az olaszok nem igazán tudták eldönteni a futam hajrájában, hogy Charles Leclerc vagy Lewis Hamilton tempója a jobb. Mindkét pilóta igyekezett nyomást gyakorolni a stratégákra, hogy ő haladhasson előrébb. Mindkettejüknek volt is erre alkalma, ám végül egyikük sem tudta elcsípni Antonellit. A csapatutasítások és a stratégia Hamiltont felbosszantotta, aki néhány pikírt megjegyzést tett a rádión keresztül a Ferrari döntéshozóira.
Piastri a győzelmének köszönhetően növelte az előnyét az összetettben Norris és Verstappen előtt. A csapatok versenyében a McLaren már több mint 100 egységgel előzi meg a második helyen álló Mercedes istállót.
A 2025-ös Miami Nagydíj végeredménye:
- Oscar Piastri (McLaren) 25 pont
- Lando Norris (McLaren) 18 pont
- George Russell (Mercedes) 15 pont
- Max Verstappen (Red Bull) 12 pont
- Alexander Albon (Williams) 10 pont
- Kimi Antonelli (Mercedes) 8 pont
- Charels Leclerc (Ferrari) 6 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 4 pont
- Carlos Sainz (Williams) 2 pont
- Cunoda Júki (Red Bull) 1 pont
- Isack Hadjar (RB)
- Esteban Ocon (Haas)
- Pierre Gasly (Alpine)
- Nico Hülkenberg (Sauber)
- Fernando Alonso (Aston Martin)
- Lance Stroll (Aston Martin)
- Liam Lawson (RB) kiesett
- Gabriel Bortoleto (Sauber) kiesett
- Oliver Bearman (Haas) kiesett
- Jack Doohan (Alpine) kiesett
A pilóták pontversenyének élmezőnye:
- Oscar Piastri (McLaren) 131 pont
- Lando Norris (McLaren) 115 pont
- Max Verstappen (Red Bull) 99 pont
A csapatok pontversenyének élmezőnye:
- McLaren 246 pont
- Mercedes 141 pont
- Red Bull 105 pont