A 8 legnagyobb példányszámban eladott autó

Frissítve:
2018-09-18, 21:56

A fogyasztói társadalomban nem meglepő, hogy az autógyárak is a legnagyobb profitot próbálják kitermelni.

Manapság az autók sokfélesége és a széles vásárlóréteg miatt a gyártó megteheti, hogy saját célközönségnek készíti gépjárműveit. A kisebb darabszámban eladott kocsik drágábbak, nagyobb haszonnal, viszont az átlagos tömegeknek gyártott "népautók" a magas eladási számoknak köszönhetően termelnek profitot. Lássuk, melyik négykerekű a legkapósabb!

8. Honda Accord

Honda családi autó

Jót tettek az évek az Accordnak, stabilan fejlődik folyamatosan

Az Accord 1976 óta van gyártásban, azóta a Honda 17.5 millió példányt adott el belőle. Elég szép szám és meglepő módon az USA-ban rendkívül jól fogy, a legnagyobb számban fogyó japán autó a kontinensen. Pályafutása során már számos változat jelent meg belőle. Először egy kisebb ferdehátút ismerhettünk meg személyében, de aztán készült kombi, kupé, crossover is, és persze az eladási számokban legerősebb nagyméretű szedán is. 2018-ban már a tizedik generáció érkezik a Honda biztonságos és kényelmes családi autójából.

7. Ford Escort

Escort coupe

Az Escort legszebb évei a rali pályafutásához tehetőek

Az Escort név sokak számára különösen szépen csenghet, megjelenésekor sokak kedvence lett. Megfizethető és korszerű alternatívát nyújtott a vásárlóközönségnek. Hátsókerék hajtása miatt a sportos vezetés szerelmeseit is megfogta, sőt kifejezetten sikeres rali pályafutást tudhat maga mögött. A harmadik generáció már a hétköznapibb vezető számára is befogadható elsőkerék hajtással készült és az Escort elvesztette sportos tulajdonságait. Gyártását világszerte 6 generáción át egészen 2003-ig folytatták, ezalatt számos kasztni típust felvett. Az Escort szerelmesei örülhetnek, érkezik egy új modell, viszont ezért egészen Kínáig kell utazni. 1968 óta 18 millió darab szelte az utakat.

6. Honda Civic

Honda Civic Type R Nürburgring

A Honda Civic megdöbbentő könnyedséggel hódította el a Nürburgring rekordot

Szerencsétlen Civic az autósok körében mindig a legszemetebb poénok célpontja. Ennek ellenére a számok továbbra is a Honda mellett állnak, több mint 18.5 millió példányban fogyott már a japán kisautó. Valójában az évek során a Civic sokat nőtt, manapság már inkább a középkategóriát erősíti. Jelenleg a 10 generáció fut. A Civic erőssége nem csak a jó felépítésben rejlik, a sportosság szinte hozzánőtt a típus nevéhez. A pörgős motorok és a fejlett szelepvezérlés évek óta a Honda erőssége. Nem véletlen, hogy jelenleg is a Honda nevéhez fűződik a leggyorsabb Nürburgring kör az elsőkerekesek kategóriájában.

5. Lada Nova

Kocka Lada

Mindenki kedvenc Ladája a mai napig tűri a nyúzást

Itthon csak kockalada néven elhíresült orosz termék világszerte népszerű lett. A Fiat 124-ről mintázott konstrukció olcsóságával és megbízhatóságával bizonyított a piacon. A gyártás 1980-ban kezdődött, az 1200-es Zsiguli utódjaként. Európai pályafutásának a szigorodó emissziós normák vetettek véget, de Egyiptomban a mai napig gyártják. 

4. Volkswagen Bogár

Volkswagen Beetle

A Volkswagen bogár a náci Németország egyik szerethető terméke

Sokak kedvence, az aranyos és szerethető Bogár Adolf Hitler kérésére született az 1930-as években. Hitler szeretett volna egy autót, ami sokak számára elérhető, hogy benépesítsék a frissen elkészült német úthálózatot. A tervet nem más, mint Ferdinand Porsche készítette. Gyártása már a háború előtt elkezdődött, de a legtöbb utána készült. Sosem volt erős, sosem volt gyors, de az autózás egyik legmeghatározóbb része. A Bogár láz bejárta az egész világot, 23,5 millió darab fogyott a világ egyik leghosszabb ideig gyártott autójából.

3. Volkswagen Golf

Volkswagen golf R32

Sokak szerint a világ egyik legjobb autója a Golf, de engem csak az izmosabb kiadások mozgatnak

A Golf név több mint négy évtizede jelent egyet a megfizethető, megbízható kisméretű családi autóval. A Beetle után ismét nagyot kellett alkotni, az évek pedig a Volkswagent igazolják. Az első szériát Giugiaro tervezte, így a várt siker nem maradt el. A megbízható, néha már-már kicsit unalmas modellek mellett a GTI kiadások pezsdítik fel a Golfot. A jelenleg is aktuális, hetedik generáció a hőn áhított év autója címet is elnyerte. Az eladások már a 30 milliós számot is átlépték.

2. Ford F széria

Ford F150 pickup

A tanyacirkálóból kívánatos pickup lett

Nem várt helyen végez a Ford legnépszerűbb modellje az F nevet viselő pickup család. 1948 óta gyártják, eleinte farmok és tanyák igavonó lovának szánták a robosztus pickupot. Ahogy telt-múlt az idő az F minősége is egyre javult így mára már egy tágas és kényelmes szabadidő autót kaphatsz az áráért. A jó eladásokat a Ford szerencsére megünnepelte néhány különleges kiadással is, így született meg például a  V10 Super Duty kiadás is. Az évek során számos kitüntetést és motorsport sikereket is magáénak tudhat a Ford F szériája. Több mint 40 millió modell kelt el a 12 generáció alatt.

1. Toyota Corolla

Toyota corolla

Az új Corolla agresszív kinézetű, vajon várható-e ismét sportosabb modell?

Ugyan a japán autók eleinte nehezen férkőztek a nyugati fogyasztó bizalmába, 1966-os megjelenésük után 8 évvel már a legjobb eladási adatok a Corollához fűződtek. Az egyik legmegbízhatóbb négykerekűként is emlegetett Corolla, több mint 43 millió példányban kelt el. A 40 milliomodik példány bejelentésekor is olyan ütemben kapkodták az autókat, hogy a Toyota nem tudja ki vitte el a jubileumi példányt. Az AE86-on kívül sosem volt híres az élményautózásról, de a mindennapokra talán az egyik legjobb választás lehet. 66 óta 11 generáció született, jelenleg 15 országban gyártják a japán közönségkedvencet. 

További autós hírek

A felvételen látható teherautó sofőrje feltehetően nem az útra koncentrált ugyanis eléggé későn sikerült észrevennie, hogy megállt előtte a sor.…

A DK-s Vadai Ágnes tett fel egy nagyon fontos kérdést a belügyminiszternek „Miért segédmotoros kerékpár az elektromos roller? Avagy a rendőrség…

“Nem mindennapi lélekjelenlét kellett annak az autósnak ahhoz, hogy megakadályozzon egy gázolást. A férfi szerda éjjel sétált a forgalommal szemben…

Intézkedéscsomagot tett le a  miniszterelnök és a kormány asztalára Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős miniszteri biztos, amiben többek között…

Ezen pörög a Net 3 napja! Azt fejtegetitek ki volt a hibás. A fő kérdés, hogy itt van-e 2 párhuzamos…

Kapcsolódó írások

2019-es Renault Mégane RS Trophy a Budapest Auto Show kiállításon
2019. október 25.
A legújabb autók mellett motorkerékpárok is felsorakoznak.
Volkswagen Bogár tiszta elektromos formában születhet újjá
2018. július 02.
A Volkswagen forradalmian új Bogarat alkot, amely teljesen elektromos meghajtással érkezhet.
Melyik a leggyorsabb hatchback a vidéken?
2017. augusztus 29.
A teljesítmény harc a csapotthátúakat is elérte, elképesztő technológiákat zsúfolnak a kompakt kisautókba, de mégis melyik a leggyorsabb?
39 autó, ami megváltoztatta a világot - 1. rész
2017. október 01.
A brit Autocar olvasói megszavazták, szerintük mely autók voltak a legmeghatározóbbak az idők folyamán, amik egyben ki is jelölték az autók fejlődésének irányát