A Mercedes csoda-trélere az 1950-es évekből

Frissítve:
2018-11-30, 22:51

Több, mint 60 éves. Két ajtaja és négy kereke van. Motorjának teljesítménye 220 lóerő, végsebessége 170 km/h. Na, mire gondolsz? Biztos, hogy nem egy trélerre!

Az autóversenyzés megjelenése óta kétség kívül a világ egyik legnépszerűbb sportága. A 20. század elején kezdett szervezett formában is létrejönni, 1906-ban elkezdődött a szicíliai Targa Florio és a Man-szigeteken megrendezett Tourist Trophy. 1911-ben megjelent a Monte Carlo-rali, majd 1923-ban pedig a legendás Le Mans-i 24 órás verseny, csak hogy a legmarkánsabbakat említsem. Világháború ide, világháború oda, a globális méretű pusztítások sem voltak képesek arra, hogy a sebesség mámorának parázsló szikráját kioltsák a fanatikusok elméjében és szívében, mindig újult lángra kapott, amikor a körülmények engedték.

A Mercedes egyik korai Grand Prix versenyautója

Már a 30-as években is olyan magasságokba szöktek a számok, hogy egy laikus, sőt még egy rajongó is nehezen fogta fel, hogy a szivarformájú, csekély légellenállási együtthatóval és prehisztorikus futóművel rendelkező, négy keréken száguldó koporsók képesek voltak a 400 km/h feletti sebesség elérésére. Az Auto Union és a Daimler-Benz vérre menő küzdelmet folytattak az említett évtizedben, az Ezüst Nyilak domináltak az európai versenyszériákban. Az előbbi cég gyárai a második világháború után szovjet megszállási övezetbe kerültek, 1945-ben valamennyit államosították. Az Auto Union 1950-ben újraalakult az NSZK-ban, amitől kezdve már csak hétköznapi járművek tervezésével és készítésével foglalkozott. A Mercedes-Benz viszont 1954-ben 19-re lapot húzott, és beszállt a nagyok közé: a Forma-1-be.

Pillanatkép az egyik 1950-es években megrendezett Forma-1-es futamról

Itt már komoly konkurensek várták, aki már jó ideje benne voltak a bizniszben. Az Alfa Romeo és a Ferrari már fejenként két világbajnoki címet tudott a zsebében, mire a stuttgartiak beszálltak a száguldó cirkuszba, de a Maserati is komoly ellenfélnek számított. A csillagosok a W196-os állították a rajthoz, a direkt benzinbefecskendezéses csodagép Juan Manuel Fangioval és Stirling Moss-szal a volánnál képes volt megnyerni 12 versenyből 9-et, ezáltal pedig világbajnok lenni két egymást követő évben. De a dicsőség nem a fán terem, a németek igyekeztek minden eshetőségre gondolni, különös tekintettel a műszaki problémák orvoslására.

A Mercedes legendás W196-os kódjelű versenyautója egy korabeli fényképen

Ha egy gépet keményen terhelnek órákon keresztül, benne van a pakliban, hogy egy-egy alkatrésze felmondja a szolgálatot idővel. A shownak viszont mennie kell, a szerelőbrigádnak minél előbb ki kell javítania a hibát, hogy a pilóta gond nélkül ülhessen be a kocsiba a rajtnál, vagy térhessen vissza a versenybe.

Az olaszok rendszerint a pálya mellé kiköltöztetett himihumi szerelősátrakban oldották meg (vagy csak próbálták) a problémát. A Mercedes csapata viszont nem hitt a „vándorcirkuszban”, a nem megfelelő felszereltség, a pótalkatrészek hiánya és a zavaró körülmények miatt más technikát dolgoztak ki. Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez!

A versenyek, amiken a stuttgartiak indultak, kivétel nélkül Európában voltak, így azt a megoldást találták ki, hogy ha javítani kell valamit, gyorsan visszaviszik a gépet a legközelebbi szervizükbe, ott megkapja, ami kell, majd másnap reggelre már rajthoz is állhat. Egy trélerre volt szükségük, de nem hétköznapira. Egy olyanra, amivel 170 km/h-val lehet gangolni, rakománnyal!

A Mercedes versenyautó-szállító trélere, rajta egy 300SLR modellel

Így született meg a jármű, amit csak „kék csoda”-ként emlegetnek máig is. Groteszk formájával és a kor színvonalán elképesztő menetteljesítményeivel gyorsan híressé vált a célközönség köreiben, de a köztudatig még máig sem jutott el. Csúnya? Gyönyörű? Jó kérdés.

A „szép” jelzőt valószínűleg csak összeszorított fogak között, halkan merném használni rá. A „különleges” már helytállóbb megállapítás, de én mégis a „rohadtul menő”-vel tudnám a legjobban összefoglalni. A Mercedes már akkor is megmutatta a világnak, hogy egy olyan unalmas és szürke dolgot, mint az autószállítás is lehet stílusosan csinálni. Nézd csak meg ezt a korabeli fényképet!

A Mercedes Forma-1-es csapata, élen a híres szállítóautóval

Doboz? Minek az, csak többletsúly, meg ront az aerodinamikán. Kevesebbet megy csutkán, és többször kell megállni tankolni. Időveszteség, amit a németek nem engedhettek meg maguknak. Meg hát a platón virító 300SLR vizuális élményét kár lenne megfosztani mind a sofőrtől, mind pedig az utca emberétől. A kék csoda dizájnja szemmel láthatóan a sirályszárnyas 300SL-ét örökölte, a hátulja szinte dekára megegyezik az ikonikus sportautóéval.

A hasonlóság az orr-részen is feltűnik, a hűtőrácsot és a lámpákat szerintem módosítás nélkül vették le a polcról, majd tették be a helyükre. A kabin vonalvezetése sem teherautóra, hanem inkább egy platós rennwagenre hajaz. A képeket nézve nekem egyből a Panamera és a Cayenne esete jutott az eszembe. Nagyobb méret, más-más kategória, de azért mindkettőbe belelátni a 911-est.

A Mercedes versenyautó-szállító trélere menet közben, közúton

Vannak autók, amiket a forma, vannak, amiket a motor tesz legendássá. És vannak olyanok is (igaz, elég kevesen), amiket ezeknek a kombinációja emel még nagyobb magasságokba. A Mercedes versenyszállítója ezen utóbbi kategóriába tartozik. Megörökölte a 300SL Gullwing 3,0 literes sorhatos erőforrását, aminek 220 lóereje igencsak becsületre méltó szolgálatot tett trélerbe applikálva is.

Itt van egy kis összehasonlítás, hogy tudd hova tenni a kék csodát: egy 1955-ös évjáratú 4,0 literes Chevy Bel Air Sport Coupe végsebessége 145 km/h volt, ereje csak 125 lovat számlált. Egy 1969-es, tehát uszkve 15 évvel fiatalabb (!) Jaguar XJ6-os 180 lóerőt produkált, 190-es végsebességével igencsak nyomnia kellett, hogy megelőzze a csillagos szállítót. Egy átlagos, B-kategóriával vezethető mai tréler, jó, hogy ha üresen megfutja a 170-et. Stuttgartban ez már több, mint 60 évvel ezelőtt sem jelentett akadályt.

A „kék csoda”-ként becézett Mercedes szállítóautó, rajta egy Mercedes versenyautóval

Egy ígéretes karrier kezdete volt, de a sors közbeszólt az 1955-ös Le Mans-i futamon. Június 11-én este megtörtént az autóversenyzés történetének egyik legtragikusabb balesete. Pierre Levegh Mercedese nagyjából 240 km/h-s sebességgel futott bele az előtte kikerülő manővert végrehajtó Austin-Healey-be, ami megdobta az autót és a nézők közé csapódott. A szerencsétlenség egyes források szerint 84 halálos áldozatot és 120 sérültet követelt. A stuttgartiak ezután nagyon hosszú időre kivonultak a szponzorált autóversenyzésből, így a kék csoda létjogosultsága is megkérdőjeleződött, nyugdíjazták.

Egy korabeli fénykép az eredeti Mercedes szállítóautóról egy Forma-1-es nagydíjon

Az eredeti szállító sajnos nem élte meg a rivaldafényt, múzeumban sem élvezhette a rajongók szempárjainak csillogó tekintetét, ugyanis 1967-ben vezetői döntésre bezúzták, hiszen szükség nem volt rá, a helyet viszont foglalta. Egy kapitális baklövés történt, mintha Firenzében, az Uffizi képtár előtt raknék egy nagy tüzet, majd rádobnám Boticellitől a Vénusz születése c. festményt, azzal az indokkal, hogy csak foglalja a helyet a falon.

Később a Mercedes is rájött, hogy hibázott és az eredeti tervek alapján újraépítették a kék csodát, egyes pletykák szerint 2 millió eurós költséggel. Szerintem mindenképpen egy jó befektetés volt, nem gondolom, hogy a stuttgarti éves költségvetés belerokkant volna ebbe a filléres tételbe. Viszont ismét visszahozott az „életbe” egy örökzöld klasszikust. Egy járművet, amihez hasonlót azóta sem látott a világ, és valószínűleg nem is fog. Egy járművet, amiből egy átlag földi halandó még replikát sem remélhet, bármennyire is akarja. Kivéve persze Jay Lenót. Jay Lenónak ilyenje is van.

Kapcsolódó írások

McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
1970 Plymouth Superbird, szürke, oldalnézet, jobbról
2018. november 07.
A NASCAR 1970-es évadja alkalmával a Plymouth bemutatta legendás típusát, a Superbirdöt
1978 Ford Fairmont, oldalnézet, jobbról
2018. november 06.
A történelem során számos villogós autó segítette az amerikai zsaruk hajszáját. Most megtudhatod, hogy a Ford Crown Victoria és a Hudson Hornet mellett melyik típusok voltak az USA történetének legmenőbb rendőrautói
Gosford Classic Cars, 1956 Wartburg 311, almazöld
2019. május 01.
A Gosford Classic Cars árverésre bocsájt egy kimagaslóan jó állapotú Wartburg 311-est. Az autó értékéhez sokat hozzátesz, hogy az első modellek egyike és a legapróbb részleteiben is eredeti